F1: Alonso és Vettel is Räikkönent dicsérte

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 09:26
Fernando Alonso és Sebastian Vettel is kiemelte Kimi Räikkönen nagyszerű teljesítményét az Ausztrál Nagydíjat követően. A kétszeres világbajnok spanyol Alonso a második, míg a háromszoros világbajnok német Vettel a harmadik lett az idei első Formula–1-es versenyt követően. 

„Nagyszerű versenyünk volt, minden egyes kör nagyon eseménydús volt, amit én nagyon élveztem. A végén nem tudtam utolérni Kimit, aki fantasztikusan versenyzett, csak gratulálni lehet neki ezért a teljesítményért" – nyilatkozta Fernando Alonso a leintést követően.

„Elégedettek lehetünk, persze a pole pozícióból indulva többet szerettünk volna kihozni ebből a versenyből. Az első néhány kört követően rettenetesen elkezdtek kopni a gumik, a Lotus és a Ferrari pedig gyorsabb tempót tudott diktálni, mint mi. Szeretnék gratulálni Kiminek - néha el kell ismerni, hogy a vetélytársaid gyorsabbak voltak nálad" – mondta Sebastian Vettel a pódiumon állva.

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
5 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik