F1: a McLaren kibabrált riválisaival a teszteken

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 07:30
A tesztelés derekához érve a csapatok lassan kikészülnek az autóikban rendre bedöglő elektronikai vezérlőegység (ECU) miatt, amelyet 2008 óta egységesen minden istállónak a McLaren szállít. Az elmúlt években nem is volt semmi fennakadás a rendszer működésében, ám a wokingiak a 2014-es szabályváltozásokra felkészülve már az idén újraprogramozták az egység szoftverét, és a teszteken beütött a krach.


A legtöbb istálló vezetői mérgesen püfölték az előttük éktelenkedő sötét monitorokat, az új ECU ugyanis egyszerűen semmilyen adattal sem szolgált a pályán köröző autókkal kapcsolatban. Enélkül természetesen lehetetlen érdemi munkát végezni.
A legtöbb istálló vezetői mérgesen püfölték az előttük éktelenkedő sötét monitorokat, az új ECU ugyanis egyszerűen semmilyen adattal sem szolgált a pályán köröző autókkal kapcsolatban. Enélkül természetesen lehetetlen érdemi munkát végezni.

A Lotus kedden sokáig ki sem hajtott a pályára, míg Dickie Stanford, a Williams csapatmenedzsere arra panaszkodott, a tesztek egyes szakaszaiban egyáltalán nem tudtak „kommunikálni" az autóval. Az érintettek remélik, az idény kezdetéig rendeződik a helyzet.

Legfrissebb hírek

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

A McLaren a legrosszabb péntekjén van túl – a Mercedes meglepetést okoz Kanadában?

F1
2025.06.14. 11:08

Verstappen kiszállt a bajnoki küzdelemből? A Ferrarinak át kellene állnia 2026-ra?

F1
2025.06.12. 16:20

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

A McLaren kitart az egyenlőség mellett; a Red Bull óvatos – felpörgetik a kötelező kerékcserék a Monacói Nagydíjat?

F1
2025.05.22. 16:11

A McLaren különleges autófestéssel készült a Monacói Nagydíjra – képek

F1
2025.05.22. 11:00
Ezek is érdekelhetik