F1: Ferrari-bemutató február 1-jén, De la Rosa a fedélzeten

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 11:57
A Ferrari február 1-jén a maranellói főhadiszállásán mutatja be 2013-as Formula–1-es versenygépét, amelynek nevét nem árulták el a csapat szokásos januári sítáborában. Azt viszont elmondták, hogy a szerződését meghosszabbító Marc Gené mellett Pedro de la Rosa is a csapat munkáját segíti háttéremberként.

A HRT csődje után munkanélkülivé váló 41 éves spanyol a szimulátorban fog fejlesztési feladatokat elvégezni.

Érdekesség, hogy De la Rosa 2007-ben már a McLarennél is dolgozott együtt Fernando Alonsóval, és éppen kettejük e-mailváltása volt az egyik fő bizonyíték a wokingiak „kémbotrányában”, amely során a Ferraritól származó információkat használta fel a McLaren.

Most bizonyos szempontból fordított a helyzet, hiszen De la Rosa a Ferrari szimulátorának fejlesztésében a McLarennél szerzett tapasztalatait is felhasználhatja.

2013-AS F1-ES CSAPATBEMUTATÓK DÁTUMAI
McLarenJanuár 31., Anglia, a pontos helyszín még nem ismert
FerrariFebruár 1., Maranello
Force India
Február 1., Silverstone
SauberFebruár 2., Hinwil
Red Bull
Február 3., Milton Keynes
Toro Rosso
Február 5., Jerez
WilliamsFebruár 5., Jerez

 

Legfrissebb hírek

Eltüntethető még Piastri előnye? Tud-e meglepetést okozni a Ferrari a tifosi előtt?

F1
2025.09.04. 18:17

Hamilton rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíjra – hivatalos

F1
2025.08.31. 20:53

„Most csak szeretnék egy hamburgert, aztán hazamenni” – Norris nehéz helyzetben a kiesése után

F1
2025.08.31. 18:46

Az Aston Martin bizakodó, Verstappen szerint a top 5-be kerülés is nehéz lesz Zandvoortban

F1
2025.08.29. 20:40

Folytatódik Piastri és Norris csatája; az eső elmoshatja a Holland Nagydíjat?

F1
2025.08.28. 18:47

F1 75: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata

F1
2025.08.11. 10:36

F1 75: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert

F1
2025.08.10. 09:05

F1 75: huszonegy év után újra ferraris egyéni vb-cím

F1
2025.08.07. 14:08
Ezek is érdekelhetik