F1: Webbert nem zavarja, hogy ő lesz a legidősebb

Vágólapra másolva!
2012.12.14. 15:16
Michael Schumacher és Pedro de la Rosa – utóbbi számára a HRT megszűnése miatt kényszerű – visszavonulását követően Mark Webber lesz a Formula–1-es mezőny korelnöke, ám a 36 éves ausztrál nem érzi úgy, hogy a 2013-as idény lesz számára az utolsó a gyorsasági autózás királykategóriájában.

„Nem most kezdem a pályafutásomat, inkább a vége felé járok, de nem érzem még úgy, hogy nagyon közel járnék a búcsúhoz – mondta Webber. – Az elmúlt években többször is csatázhattam a világbajnoki címért, és hiszek benne, hogy össze tudok még rakni egy olyan szezont, amely során újra esélyem nyílik a vébé megnyerésére.”

Az ausztrál kedvét az sem szegte, hogy csapattársa, Sebastian Vettel három vb-t nyert zsinórban, ráadásul 2012-ben ő maga csak a hatodik lett az összetettben. Ám az idén nyert két futamot (meglehetősen fontos GP-ket: a Monacói és a Brit Nagydíjat), és az időmérős csatát csak 11:9-re bukta el a némettel szemben.

„Ha az összes időmérőn elvert volna, megkondultak volna bennem a vészharangok. Ha úgy érzem, hogy nem hozom ki magamból a maximumot, összeszedem magam, hogy legközelebb ne maradjon bennem hiányérzet. Most erre készülök, és nincs bennem kétség, sikerülni fog" – tette hozzá az ausztrál, aki vb-6. helyezését azzal magyarázta, hogy sok pontot elhullajtott amiatt, hogy nem akart az 5. vagy a 6. helyen célba érni, kockáztatott, és hibába hajszolta magát. Utólag belátta, ebben a szezonban az 5. és a 6. pozíciók is értékesek voltak.

Legfrissebb hírek

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
1 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
15 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
20 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57
Ezek is érdekelhetik