F1: Azért bírálnak, mert nyílt lapokkal játszunk - Montezemolo

Vágólapra másolva!
2012.12.28. 10:21
A Ferrari elöljárói szerint a Red Bull vezetői képmutatóak, amikor egyenlőtlen bánásmóddal vádaskodnak a Scuderia pilótái között, hiszen az osztrák csapaton belül is látható a kivételezés. Luca di Montezemolo elnök és Stefano Domenicali csapatfőnök a spanyol Marcának beszélt erről.

„Lehet, hogy másoknak nem tetszik, hogy nyílt lapokkal játszunk, és kritizálnak minket emiatt, de tudjuk, hogy ők is ugyanezt teszik, csak kevésbé egyértelműen” – mondta Montezemolo, a Ferrari elnöke, kiemelve az Amerikai Nagydíjon történt esetet, amikor Felipe Massa autójában azért bontották meg a váltó plombáját, hogy a brazil öt rajthelyes büntetést kapjon, és Fernando Alonso a tiszta oldalról, jobb pozícióból indulhasson.Montezemolo, a Ferrari elnöke, kiemelve az Amerikai Nagydíjon történt esetet, amikor Felipe Massa autójában azért bontották meg a váltó plombáját, hogy a brazil öt rajthelyes büntetést kapjon, és Fernando Alonso a tiszta oldalról, jobb pozícióból indulhasson.

Domenicali szerint a Red Bullnál is van kedvezményezett, Sebastien Vettel jobb körülmények között versenyezhet, mint Mark Webber.

„Miért van Webber autóján annyi műszaki hiba? Mert a legjobb alkatrészek Vettel kocsijára kerülnek. Nincs ezzel semmi baj, ez normális, nem is tesszük ezt szóvá. Nem szeretünk másokról beszélni, mások viszont sokat beszélnek rólunk” – mondta a csapatfőnök.

Legfrissebb hírek

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
1 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
15 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
20 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57
Ezek is érdekelhetik