F1: Alonso kaotikus futamban reménykedik

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 18:34
Fernando Alonso a 8. rajtkockát szerezte meg az idényzáró F1-es Brazil Nagydíjra, amelyen eldől, hogy ő vagy az előtte 13 ponttal vezető, a 4. helyről induló Sebastian Vettel lesz-e a világbajnok. A spanyol abban bízik, hogy esős, kaotikus futam lesz, mert akkor lehet esélye a vb-cím megszerzésére.

„Az austini kilencedik helyezés után most nyolcadik lettem, s nem is nagyon számítottam jobb edzéseredményre – mondta Alonso. – Abu-Dzabiban és Texasban is sikerült előrejönnöm a dobogóra, és ezúttal is ez lesz a célom. Maximális leszorítóerővel és kevésbé meredek szárnnyal is ugyanazt tudja a kocsi, nem számítanak az esős beállítások. Az egyetlen esélyünk mégiscsak az eső lehet, remélem, káosz lesz a futamon, az növelné az esélyeimet."

A Ferrari jelezte, biztosan nem soroltatják hátrébb Felipe Massát csak azért, hogy Alonso előrébbről rajtoljon. Ugyanakkor Pastor Maldonadót vizsgálják, mert a Williamsével kihagyott egy mérlegelést az időmérőn – ezért Mark Webber egy hete csupán figyelmeztetést kapott, ám Maldonadónak a korábbi figyelmeztetései miatt akár rajtbüntetést is jelenthet az eset.

Massa mindenesetre azt mondta az olasz tévéseknek: „Ha azt mondják, rossz a váltóm, akkor vállalom, hogy rossz váltóval versenyzem."

Legfrissebb hírek

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
10 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
Tegnap, 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04
Ezek is érdekelhetik