Formula-1: Mogyoród készen áll a szurkolók fogadására

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.23. 16:27
Bár a tavalyinál lényegesen kevesebb vállalkozó kért kitelepülési engedélyt a Hungaroringre a Magyar Nagydíj idejére, és magánszállásokat hirdető táblákkal is alig találkozni, a mogyoródi önkormányzat mindent megtett az idei Formula–1-es futam zökkenőmentes lebonyolításáért – közölte a község jegyzője a hétvégi versennyel kapcsolatban hétfőn az MTI-vel.

Pervainé Hangodi Ágnes elmondta: míg tavaly 140 vállalkozó kérte a regisztrációt, most csupán 50 hasonló kérelem futott be az önkormányzathoz, bár a hétvégéig ez az arány várhatóan még javulni fog. A jegyző szerint a vállalkozói kedv lanyhulásának a legvalószínűbb oka az lehet, hogy tavaly a vállalkozók a vártnál kevesebb bevételhez jutottak.

Az önkormányzat az idén egyszerűsítette a jelentkezés feltételeit, de a vállalkozókat terhelő bérleti díjakra nincs ráhatása, hiszen azt a földterületek tulajdonosai, zömmel magánszemélyek szabják meg és szedik be – tette hozzá.

A hétfő délutánig regisztrált 50 kitelepülő vállalkozó közül 4 kempinget, 11 parkolót akar üzemeltetni, a többiek büfét nyitnak vagy különféle ajándéktárgyakat árusítanak majd. A jelek szerint a korábbi éveknél kevesebben veszik igénybe a településen rendelkezésre álló magánszállásokat; a főút mentén szinte egyáltalán nem látni kiadó szobát hirdető táblákat.

A Magyar Nagydíjra való felkészülés kapcsán Pervainé Hangodi Ágnes megjegyezte: a község főútja mentén csütörtökön helyezik ki azokat az ideiglenes szeméttárolókat, amelyeket a közmunkások ürítenek majd rendszeresen. Sürgősségi egészségügyi ellátásról most nem kell gondoskodnia a településnek, ezt a feladatot a Hungaroring vállalta magára.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a rendezvény biztosításában az elmúlt évekhez hasonló létszámú rendőr vesz részt. A munkájukat lengyel, román és osztrák rendőrök is segítik; feladatuk elsősorban az, hogy segítsenek a határon túlról érkező vendégek problémáinak kezelésében, megkönnyítsék a tájékozódásukat, ellenőrizzék okmányaikat és járművüket.

Az idén is több konzulátus képviselőjét várják a Hungaroringre – fűzte hozzá a szóvivő. A lengyel, német, finn és svéd konzul az EU tagállamai, valamint Svájc konzulátusi feladatait látják el a verseny ideje alatt (segítik az állampolgárok ügyintézését, és jelentősen könnyítik a külföldiekkel történő kommunikációt).

A környéken várható zsúfoltság miatt a rendőrség arra kéri a mogyoródiakat, hogy gépkocsival csak akkor induljanak el otthonról, ha feltétlenül szükséges, illetve a szokásosnál nagyobb türelemmel közlekedjenek. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon csütörtöktől vasárnapig megállási tilalom lesz érvényben, a szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság és a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok – közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

A járművezetők most is számos forgalmirend-változásra számíthatnak, a folyamatos haladást minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, illetve tájékoztató táblákkal segíti a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Javasolják, hogy az autósok a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak le a járművükkel, a bűncselekmények megelőzése érdekében azt minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
21 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
22 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik