Nem szavazták meg a kipufogó korlátozásának törlését

Vágólapra másolva!
2011.07.10. 12:43
null
A Ferrari nem ment bele az egyezségbe, amely a Red Bullnak kedvezett volna (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Nem jutottak egyezségre a csapatok technikai vezetői a diffúzorra irányított kipufogókra vonatkozó korlátozás feloldása kapcsán vasárnap Silverstone-ban, így a Brit Nagydíj után is érvényben maradhat, hogy gázelvételkor legfeljebb 10 százalékra lehessen nyitva tartani a motor fojtószelepjét.

A Brit GP-n az új szabályok szerint versenyeznek a csapatok, de a Renault feloldást kért a korlátozás alól, mondván, a fojtószelepet 50 százalékra nyitva kellene tartania ahhoz, hogy ne hevüljön túl az erőforrása. Bár pénteken még az FIA elfogadta az indoklását, és a 2. szabadedzésen engedélyezte a fojtószelep nyitva tartását, a McLaren reklamációja után újból életbe lépett a tiltás.

A Red Bull és az ő révén a Renault viszont azt kifogásolta, hogy a Mercedesnek ugyanakkor megengedték, hogy a nyolc hengeréből négy akkor is működjön, amikor a pilóta nem nyomja a gázt. A stuttgartiak azért kaptak engedményt, mert bizonyítani tudták, hogy ezt a megoldást még a befújt diffúzorok megjelenése előtt alkalmazták.

Ennek ellenére a McLaren sokkal többet veszített versenyképességéből, mint a Red Bull vagy a Ferrari.

A két csapat abban egyetértett, hogy az idény végére kellene halasztani a korlátozást, de az FIA azt mondta, csak akkor megy bele az újbóli változtatásnak, ha minden csapat egyetért az ötlettel. Bár a Ferrari szombaton még támogatta a csapatok tervezetét, vasárnap délelőtt a Sauber mellett a Scuderia szavazott ellen a szabály visszaváltoztatásának.

A szombaton még hezitáló Williams és Hispania viszont támogatta a McLaren és a Red Bull javaslatát. A szavazás után várhatóan a Német és a Magyar Nagydíjon korlátozzák a kipufogók trükkjét, ahhoz, hogy másként történjen, újabb tárgyalásokra van szükség.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
4 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
4 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
4 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
5 órája
Ezek is érdekelhetik