Formula–1: a Red Bull pilótái csak a vezetéssel foglalkoznak

Vágólapra másolva!
2011.07.09. 16:19
Címkék
Mark Webber nem elégtételt érzett, pusztán örült idei második pole pozíciójának, amelyet tavalyi győzelmének helyszínén ért el. Örül, hogy a Red Bull a szabálymódosítások ellenére a leggyorsabb autónak bizonyult az időmérő edzésen.

„Ez az eredmény is azt mutatja, mennyire keményen dolgozik a csapat. Azt is mondhatnám, hogy mi ébredünk a legkorábban, és mi fekszünk le a legkésőbb – mondta Webber. – Hónapok kőkemény munkája áll mögöttünk, igyekszünk mindenre felkészülni, nem először kerültünk olyan helyzetbe, hogy az autónkról beszél a többi csapat, és valami szabálytalanságot sejt. Sebet és engem sem tántorítanak el ezek a megnyilvánulások, mindketten a vezetésre összpontosítunk. A háttérben folyó vitával pedig le kellene állni, a közönség egy tized százalékát sem érdekli."

Sebastian Vettel az idén másodszor kapott ki az időmérőn, mindkétszer csapattársától. Ám a német így is 14-re nyújtotta első rajtsoros sorozatát.

„Örülök, az volt a lényeg, hogy az első sorba kerüljek – fogalmazott Vettel. – Az időjárás változása nem könnyítette meg a dolgunkat, nehéz körülmények között vezettünk. Ami a szabálymódosítást illeti, örülök, ha nem kell erről beszélnem vagy ezt hallgatnom, és az autóban ülhetek, hogy vezessem. A lényeg, hogy a csapatot nem ingatták meg a változások, gyorsak maradtunk. A verseny viszont nagyon hosszú lesz, nem igazán tudjuk, hogyan viselkednek majd a gumik."

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
4 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
4 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
4 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
5 órája
Ezek is érdekelhetik