Formula-1: rendben haladnak a Magyar Nagydíj előkészületei - Gyulay

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.07. 10:45
Címkék
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az anyagi nehézségek ellenére jól halad a felkészülés a július végi Formula–1-es Magyar Nagydíjra. Az állam által végrehajtott tőkeemelésnek köszönhetően a pályán elvégezték az FIA által kért változtatásokat, a jogdíjat pedig elutalták a jogtulajdonosnak.

„Sosem tagadtam, hogy nagyon nehéz helyzetben vettem át a zrt. vezetését, ugyanis az átadás-átvételkor összesen 1400 dollár volt a kasszában – nyilatkozta Gyulay a Népszava csütörtöki számában. – Azonban pontosan tudtuk mi és a fő tulajdonos, a magyar állam illetékesei is, hogy vannak kötelezettségeink, így az év elején tőkeemelésre került sor. Ennek köszönhetően már elutaltuk a rendezésért fizetendő jogdíjat, illetve jutott pénz az FIA által előírt javításokra is: három bukóteret leaszfaltoztunk, a lelátók 56 ezer ülőhelyét kicseréltük. Ez nagyjából 160 millió forintba került.”

Az állami támogatással kapcsolatban kiemelte, hogy a futam minden évben 12-18 milliárd forintot hoz az országnak, aminek egy részét muszáj visszaforgatni a versenyképesség megőrzéséhez. Gyulay szerint a 26. Magyar Nagydíj biztosan nem fog bevételi és látogatottsági rekordot javítani, mivel Robert Kubica sérülése miatt mintegy 15-20 ezer lengyel drukker marad távol. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy véleménye szerint így is minden szempontból sikeres lesz a futam.

Legfrissebb hírek

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
9 perce

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszeres remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
52 perce

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
59 perce

Ötgólos győzelemmel kezdte az idényt a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Erősebb versenyeken szeretne indulni a Hajós, Stréli strandröplabdapáros

Röplabda
1 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
1 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik