A Red Bull rosszul, a McLaren jól járt az FIA szombati döntésével

Vágólapra másolva!
2011.07.09. 12:26
null
Sebastian Vettel a döntés miatt irigykedhet a McLarenre, de vélhetően így is gyorsabb lesz (Fotó: Action Images)
Címkék
Az esős pénteki szabadedzések után senki sem az eredményekkel volt elfoglalva Silverstone-ban, a Brit Nagydíj helyszínén, hanem a trükkös kipufogók korlátozásával – vagyis annak hiányával. Az edzések után ugyanis kiderült, hogy a motorok alapjáratán, gázelvételkor a kipufogókból az előzetesen megbeszélt 10 százalékos hatékonyság helyett 20 százalékkal áramolhat ki a gáz a diffúzorra, sőt a Renault esetében – megbízhatósági okokra hivatkozva ez a szám 50-re nőtt. Szombat reggel viszont ismét 10-re csökkentették.

Christian Horner, a Red Bull és Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke péntek délután az FIA csapatfőnökökkel megtartott hivatalos sajtótájékoztatóján egymásnak esett, mert a diffúzorokra irányított kipufogók korlátozása kapcsán mindketten meg voltak győződve róla, hogy a másik csapata jár jól.

A Renault péntek reggel engedményt kapott az FIA-tól, amely szerint 50 százalékra nyithatta a fojtószelepet a motor alapjáratán, ami ugyan a Renault-istállót hátrányosan érintette, az utóbbi versenyeken 45 százalékos nyitottságot alkalmazó Red Bull igenis jól járt. Az ok az volt, hogy a Renault nem forró, hanem hideg levegőt alkalmazott, a hivatalos indok szerint a motor hűtése miatt – e nélkül ugyanis megbízhatatlan lenne az erőforrása.

A Mercedes már korábban engedményt kapott, motorfékezéskor ugyanis magas fordulaton mehet tovább a motorja (ennek szintén a megbízhatóság az oka, és a Mercedes már 2009 óta használja a rendszert, aminek eredetileg semmi köze sem volt a diffúzorokhoz), azaz nem érinti olyan mértékben a megszorítás, mint a többi istállót.

Az FIA szombat délelőtt, egy órával a 3. szabadedzés előtt úgy döntött, a csütörtöki állapotra visszatérve 10 százalékban határozza meg a fojtószelep nyitottságát gázelvételnél, de a Mercedes megtarthatta saját kedvezményeit.

Horner és Adrian Newey, a Red Bull műszaki vezetője a szombat délelőtti szabadedzés első 45 percében Charlie Whiting versenyigazgató irodájában tárgyalt, távozásukkor nem nyilatkoztak az újságíróknak, de láthatóan dühösek voltak a szombat délelőtt bejelentett szabályértelmezési módosítás miatt. Előfordulhat, hogy a Red Bull óvni is fog az ügyben.

„Muszáj valahogy tisztáznunk az ügyet, senkinek sem jó, ha kusza szabályok szerint versenyzünk. Ezen a hétvégén hátrányba kerültünk a rivális motorgyártókkal szemben, amibe nem törődünk bele. Az lenne a legjobb, ha visszaállnánk arra a rendszerre, amelyben két héttel ezelőttig versenyeztünk, de ehhez minden csapat támogatására szükségünk van" – mondta Horner a BBC-nek.

Ha hinni lehet a Red Bull indokainak, már nem elsősorban a sebesség a tét (körönként 2.3 tizedet veszít a döntéssel a Red Bull), hanem a megbízhatóság.

A Formula–1-es csapatok technikai vezetői 13 órától rendkívüli ülésen vesznek részt, hogy megtárgyalják Whitinggal a helyzetet. Az FIA versenyigazgatója – aki már Bernie Ecclestone-nal is egyeztetett az ügyben – azt mondta, pénteken túlságosan elhamarkodottan adtak engedményt a Renault-motorokat használó istállóknak, s miután ezt belátták, inkább megváltoztatták a döntésüket.

Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
4 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
4 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
4 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
5 órája
Ezek is érdekelhetik