Formula-1: Schumacher hisz abban, hogy nyolcadszor is bajnok lehet

Vágólapra másolva!
2011.01.27. 18:08
A hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher az F1 Racing szaklapnak nyilatkozva elmondta: hisz abban, hogy a Mercedesszel megszerezheti nyolcadik bajnoki címét is – még akkor is, ha a csapat nem ott tart, ahol kellene.

„Hiszek abban, hogy megszerezhetem a világbajnoki címet. Hároméves projektünk van, és egyértelmű, hogy most nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Rengeteg energiát fektettünk a visszatérésbe és optimisták vagyunk, úgy gondoljuk, van sanszunk a jó szereplésre. Rámutatnék, hogy nagyon ritkán akad olyan, hogy kihagyás után egyből nyerjen is valaki" – mondta a német klasszis.

„Bízom benne, hogy 2011-ben futamgyőzelmekért fogunk harcolni, és talán arra is képesek leszünk, hogy beszálljunk a világbajnoki küzdelembe. Be akarom teljesíteni a küldetésem és sikeres akarok lenni, százszázalékos erőbedobással küzdeni. Ha ez nem jön össze 2011-ben, akkor az utolsó évben kell ezt megtennünk" – tette hozzá.

A Mercedes GP az első valenciai tesztnapon mutatja be 2011-es autóját, a W02-est.

Legfrissebb hírek

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
22 órája

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42

F1 75: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét

F1
2025.08.15. 11:04

F1 75: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt

F1
2025.08.14. 12:09
Ezek is érdekelhetik