Formula-1: Button szerint Schumacher jelenléte jót tesz a sportágnak

Vágólapra másolva!
2010.07.06. 16:03
Jenson Button, a Formula–1 címvédő világbajnoka úgy véli, jót tesz a sportágnak, hogy Michael Schumacher három év kihagyás után visszatért – még akkor is, ha a német klasszis egyelőre nem ért el kiemelkedő eredményeket.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a Brit Nagydíjat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Kezdetben nagyon nehéz volt neki, de most már látni, hogy folyamatosan javul – nyilatkozta Jenson Button a Kickernek. – Amit eddig láttam tőle, az biztató. Mindent kihoz abból az autóból, amit ki lehet."

Arra a kérdésre, hogy Schumacher harcban lehet-e még a világbajnoki címért, Button diplomatikus választ adott. „Igaz, eléggé le van maradva a pontversenyben, így nehéz lesz előrekerülnie. De az idény ilyen szakaszában még senkit sem lehet leírni."

„Összességében úgy vélem, nagyszerű, hogy Schumacher itt van a mezőnyben. Jót tesz az egész sportágnak" – vélekedett a McLaren pilótája, aki hozzátette, nagyon szívesen versenyez a hétszeres világbajnok ellen.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
22 órája

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik