2011-től a Pirelli lesz az F1 gumiszállítója

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 16:52
null
A Pirelli visszatér az F1-be (Fotó: Action Images)
A Nemzetközi Automobilszövetség hivatalosan is bejelentette, hogy a 2011-es szezontól a Pirelli lesz a Formula–1-es sorozat hivatalos gumiszállítója. Az olasz gyártó a mostani szerződés értelmében három éven keresztül látja majd el a csapatokat.

 

KATTINTSON A 2010-ES
ADATBANK MEGTEKINTÉSÉHEZ

A mostani idény végén a Bridgestone, az F1 hivatalos és egyben kizárólagos gumiszállítója kivonul a sorozatból, ezért a száguldó cirkusznak új gyártóval kellet szerződést kötnie a folytatáshoz.

A korábbi híreknek megfelelően a Pirelli és a Michelin harcolt egymással, az FIA mai döntése értelmében pedig előbbi váltja a japán vállalatot, amely 2007 óta volt a sportág egyetlen szállítója.

A Pirelli a mostani szerződés értelmében 2011-től három szezonon keresztül látja el abroncsokkal az F1-es csapatokat.

A Pirelli húsz év kihagyás után tér vissza a sorozatba, legutóbb 1991-ben szállított abroncsokat a Formula–1-ben. Az olasz gyártó eddigi utolsó győzelmét (összesen 44-nél jár) a Benettonnal aratta, amelyet akkor Nelson Piquet vezetett.

VISSZATÉR A 107 SZÁZALÉKOS SZABÁLY

A Nemzetközi Automobil-szövetség határozata értelmében a következő Formula-1-es szezonban visszatér a 107 százalékos szabály.

 

Mint ismert, az 1996-tól 2002-ig „élt" szabály szerint az a versenyző, aki az időmérőn a legjobb eredményhez képest több mint hét százalékkal rosszabbul teljesített, nem indulhatott a versenyen.


Mivel most három etapban teljesítik a csapatok az időmérőt, ezért „aktualizálni" kellett a szabályt. A mostani döntés értelmében a Q1 számit majd, ha ebben a szakaszban teljesít túl lassan egy pilóta, akkor nem indulhat a futamon.

 

Felmerül a kérdés, hogy mi lesz azokkal – az amúgy elég gyors – versenyzőkkel, akik kicsúsznak vagy esetleg technikai problémájuk lesz a Q1-ben? Nekik nem kell izgulniuk, ha a szabadedzéseken elég jó időt érnek el, indulhatnak a futamon.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
2 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
2 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
5 órája

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
7 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
7 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
9 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
10 órája
Ezek is érdekelhetik