Formula-1: Webber előnyt kovácsolna az első rajthelyből a futamon

Vágólapra másolva!
2010.05.15. 16:29
A Monacói Nagydíj időmérő edzésén az első rajtkockát megszerző Mark Webber bízik abban, hogy a vasárnapi nagydíjon kihasználja majd, hogy az élről indulhat a legendás pályán.

„Fantasztikus, hogy az első helyről indulhatok, a csapat nagyszerű munkát végzett – lelkendezett a pole pozíciót elképesztő, 1:13.826-os köridővel megszerző Mark Webber. – Nagyszerű eredmény ez a csapat számára, és ezzel a lehetőséggel élnünk kell a vasárnapi futamon. Tudjuk, hogy Alonsónak balszerencséje volt, ezt ki kell használnunk."

Az ausztrál pilóta megjegyezte, hatalmas eredmény a Renault-gyárnak, hogy az első három helyet a francia gyár motorjait használó autók szerezték meg.

„Holnap reggel boldogan ébredek. Jól tudom, hogy hosszú lesz a futam. Nagyon keskeny a pálya, le kell köröznünk néhány versenyzőt, a mezőny sokat fog változni a verseny alatt. Optimista vagyok, remélem, hogy sima versenyem lesz, és a lehető legjobban teljesítek majd" – bizakodott Webber.

Legfrissebb hírek

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
16 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
21 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2025.07.28. 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2025.07.28. 13:11

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52
Ezek is érdekelhetik