Robert Kubica pótolja Alonsót a Renault-nál

Vágólapra másolva!
2009.10.07. 14:50
Címkék
A Formula–1-ben szereplő Renault istálló szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy Robert Kubica veszi át Fernando Alonso helyét a francia csapatnál, és a lengyel versenyző lesz az istálló első számú pilótája.
Kubica lesz a Renault egyik pilótája 2010-ben (fotó: Action Images)
Kubica lesz a Renault egyik pilótája 2010-ben (fotó: Action Images)

Immár hivatalos, hogy Robert Kubica veszi át Fernando Alonso örökét a Formula-1-es Renault-istállónál, és a lengyel versenyző lesz a francia csapat első számú pilótája a 2010-es szezonban.

Kubica érkezéséről gyakorlatilag a kétszeres világbajnok spanyol távozása óta lehetett hallani, így a bejelentés nem érte váratlanul a közvéleményt – főleg annak ismeretében, hogy a 24 éves versenyző életében először éppen egy Renault-ban ült F1-es versenyautóban.

Kubica eddigi Formula-1-es pályafutását a BMW csapatánál töltötte, ugyanis a müncheni istálló vezetői felfigyeltek a fiatal tehetségnek a Renault Világsorozatban nyújtott teljesítményére, és 2006-ban magukhoz csábították – így a lengyel pilóta most gyakorlatilag „hazatért".

„Már a kettőezerhatos bemutatkozása óta figyeltük Robert teljesítményét, hiszen ő volt az egyik legtehetségesebb pilóta a korosztályában, és bizonyította is tehetségét. Nagyon örülünk, hogy biztossá vált, ő ül majd az egyik autónkban a következő szezonban" – mondta Bob Bell csapatfőnök.

„Nagyon boldog vagyok, hogy 2010-ben a Renault pilótája leszek. Különleges a kapcsolatom a csapattal, hiszen 2005-ben megnyertem a Renault Világsorozatot. Ennek köszönhettem, hogy tesztelhettem Barcelonában, az a teszt pedig megnyitotta előttem a Formula-1 kapuit" – mondta Kubica.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz az eddig egy futamgyőzelmet arató lengyel csapattársa, elképzelhető, hogy Romain Grosjean is marad a csapatnál.

MÚLTIDÉZŐ
 

2008 áprilisában arról írt a Nemzeti Sport Online, hogy a Renault bánhatja Robert Kubica szerződtetésének elmulasztását. Most a francia istálló megszerezte a lengyel pilótát, akkori cikkünket ide kattintva olvashatják el!

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
4 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
4 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
5 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
5 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
5 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
5 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik