Formula-1: Massa - a csaló Renault megfosztott az elsőségtől!

Vágólapra másolva!
2009.10.02. 09:32
Címkék
Felháborodását fejezte ki a Renault-istálló enyhe büntetése miatt Felipe Massa, a Ferrari Formula–1-es csapatának – súlyos sérülése után már gokartozó – brazil pilótája. Szerinte az „eltrükközött" tavalyi Szingapúri Nagydíj eredményét annullálni kellett volna – egy ilyen döntéssel egyébként ő nyerte volna meg a világbajnokságot.

„Rablás volt, amit a Renault elkövetett, ehhez képest a pályán elért eredmény változatlan maradt. Nem értek egyet ezzel a döntéssel" – mondta az O Globo televíziós csatornának Massa, aki emlékezetesen rosszul sikerült tankolása miatt csak a 13. helyen végzett a versenyen.

„Labdarúgó-bajnokságokban láttam már, hogy annullálták a csalással elért eredményeket, a csaló csapatot pedig kizárták. Itt elküldték Briatorét, és kész. Érthetetlen" – tette hozzá.

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke már az idei monzai Olasz Nagydíjon jelezte: a versenyszabályzat 197B pontjának értelmében nem változtatható meg a futam végeredménye.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
49 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
1 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik