Formula-1: a Renault a jövő héten nevezi meg Alonso utódját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.10.01. 14:06
Címkék
A Formula–1-es Renault a jövő héten jelenti be, hogy a távozó Fernando Alonso helyén ki versenyez majd az istálló színeiben a jövő évi világbajnoki sorozatban.

Ezt csütörtökön, a hétvégi Japán Nagydíj helyszínén, Szuzukában közölte a csapat.

A francia autógyártóval kétszer – 2005-ben és 2006-ban – világbajnok Alonso szerződtetését szerdán jelentette be a Ferrari. A megállapodás értelmében a versenyző 2010-től három éven át erősíti majd a maranellóiakat.

„Minden jót kívánunk neki” – írta közleményében a Renault, hozzátéve: a szezon hátralévő futamain Alonsóval együtt arra törekednek, hogy minél jobb eredményeket érjenek el.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 perce

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
21 perce

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
40 perce

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
2 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik