A Formula–1 vezetője, Bernie Ecclestone az angol Daily Express napilapnak adott nyilatkozatában óva intette a csapatokat attól, hogy hirtelen felindultságból meggondolatlan döntést hozzanak. A sportvezető szerint a csapatok nem lennének képesek egy önálló sorozat beindítására.

Fotó: Action Images (archív)
Ecclestone üzent a csapatoknak: felejtsék el az új sorozat ötletét

Fotó: Action Images (archív)
Ecclestone üzent a csapatoknak: felejtsék el az új sorozat ötletét
Mint ismeretes, a Formula–1-ben szereplő istállókat képviselő FOTA a pilóták szakszervezetével egyetértésben megfenyegette a Nemzetközi Autómobil-szövetséget (FIA), hogy ha az FIA nem módosít a 2010-től bevezetendő költségcsökkentési tervén, akkor a jelenlegi konstruktőrök kiléphetnek a sorozatból, és egy újat alakíthatnak.
„Egy önálló sorozat beindítása rengeteg problémával járna, nem tartom képesnek a csapatokat arra, hogy ezekkel megbirkózzanak” – kezdte a Daily Expressnek adott nyilatkozatát Bernie Ecclestone.
„Egy új sorozat beindítása rengeteg televíziós és egyéb szerződés felrúgását, megszegését jelentené, ami akár több százmillió fontos kártérítési pereket vonhat maga után. Ezt nem engedhetem meg” – fogalmazott Ecclestone.
A sportvezető hozzátette, egyébként sem érzi egységesnek a FOTA-t a kivonulásban, mert például a Toyota és a BMW már fontolóra vette a költségcsökkentést. Ráadásul véleménye szerint egy új sorozat elindítása akkora költséggel járna, amelyet nem minden csapat tudna finanszírozni.
Legfrissebb hírek

Formula–1: a FOTA kivonult az FIA nürnbergi tanácskozásáról
F1
2009.07.09. 14:21

A cirkusz folytatódik: a FOTA kivonult az FIA mai tanácskozásáról
F1
2009.07.08. 19:06

Formula-1, Bernie Ecclestone: Sajnálom, egy idióta voltam!
F1
2009.07.08. 00:41

Max Mosley: „Nagy hiba a síromon táncolni, amíg nem haltam meg”
F1
2009.06.28. 16:56

Huszonhat autó a rajtrácson, teljes a 2010-es indulók listája
F1
2009.06.24. 17:36

Az FIA elnöke, Max Mosley nem hátrál meg, újraválasztatná magát
F1
2009.06.23. 16:21
Ezek is érdekelhetik