Formula-1: Button visszavág az őt kritizáló Briatorénak

Vágólapra másolva!
2009.04.17. 16:31
Jenson Button, a Formula–1-es Brawn GP pilótája élesen visszautasította Flavio Briatore kijelentéseit: a Renault csapatfőnöke pénteken kétségbe vonta a brit versenyző vezetési képességeit.
„Az ilyen jellegű nyilatkozatok hiteltelenné teszik a sportágat. Ha már a képességeimet vitatta, Flaviónak emlékeznie kellene arra, hogy a télen megpróbált átcsábítani a csapatához – mondta a vb-pontversenyben éllovas Button. „Nyilvánvalóan most nagyon dühös, mivel kiderült, hogy az általunk használt diffúzorok szabályosak, sőt azt hiszem, csalódott is, mert nem sikerült olyan versenyképes autót építeniük, mint a miénk." A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) fellebbviteli bírósága szerdai döntésében szabályosnak ítélte a Brawn GP, a Toyota és a Williams által használt diffúzorokat. A három istálló által használt hátsó légterelők, áramlásgyorsítók alkalmazását a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a rivális Ferrari, Red Bull, Renault és BMW-Sauber támadta meg, mert szerintük ellentétesek az idei évre vonatkozó szabályokkal. A panaszt a versenybírók elutasították, így a három kritizált istálló Melbourne-ben és másfél hete, a Malajziai GP-n is ezzel indulhatott, Button pedig mindkét futamon a dobogó legfelső fokára állhatott. Button a Kínai GP pénteki első szabadedzésén a 2., míg a második tréningen a legjobb időt érte el.
Legfrissebb hírek

Jenson Button célja, hogy visszavágjon a Red Bullnak a Magyar Nagydíjon

F1
2009.07.14. 13:18

Silverstone fekszik a Red Bullnak: ismét Vettel a leggyorsabb

F1
2009.06.19. 12:45

Hamilton boldog lenne, ha Button nyerne Silverstone-ban

F1
2009.06.19. 00:02

Bernie Ecclestone-t aggasztja a Brawn-istálló hegemóniája

F1
2009.06.09. 13:02

Vettel az első idén, aki az összes szektorban a leggyorsabb tudott lenni

F1
2009.06.06. 19:36

A két Williams-Toyota uralta a Spanyol GP délutáni szabadedzését

F1
2009.05.08. 11:42

Button elismerte, hogy meglepték őket, Vettel a csapatát méltatja

F1
2009.04.18. 13:21

Ross Brawn nem mindennel, Felipe Massa semmivel sem elégedett

F1
2009.04.17. 16:08
Ezek is érdekelhetik