Legemlékezetesebb Formula–1-es idénynyitók Silverstone-tól Szahírig

AHOL ELKEZDŐDÖTT (1950, Brit GP)

Korántsem az első Formula–1-es verseny, mégis: „hivatalosan”, világbajnoki keretek között itt kezdődött minden. 1950. május 13-án magasrangú vendégek jelenlétében – VI. György király és Erzsébet királyné vezetésével a brit királyi ház több tagja kint volt a futamon – rajtolt el a száguldó cirkusz történetének első világbajnoki futama.

Főrend a rajtrácson is volt, méghozzá az ötödik helyen: Sziám hercege, az ekkor már nagyon rutinos versenyzőnek számító Bira volt a leggyorsabb időt elérő pilóta a domináns Alfa Romeók után. Az első négy helyet négy Alfa foglalta el, a versenyt pedig a később a világbajnoki címet is megszerző Giuseppe Farina nyerte meg márkatársai, Luigi Fagioli és Reg Parnell előtt.

És hogy mi lett a herceggel? Bira már az ötödik körben kiállni kényszerült üzemanyag-problémái miatt.



A LEGTRAGIKUSABB (Argentin GP, 1953)

Az első Formula–1-es világbajnoki futamot megnyerő Nino Farina akaratlanul és ártatlanul főszereplő lett minden idők legtragikusabb idénynyitóján. A Buenos Aires-i Juan y Óscar Gálvez-pályán megtartott versenyen még a kor – nem éppen „hegymagas” – biztonsági normáihoz képest is borzalmas volt a helyzet.

Teljes volt a káosz a pálya körül, a szurkolók raliszakaszokhoz hasonlóan állták körbe a betoncsíkot, és a rendezők latinos nemtörődömséggel kezelték a helyzetet. A 30. körben egy fiatal fiú rohant keresztbe a pályán Farina robogó Ferrarija előtt. Az olasz klasszis elrántotta a kormányt, de elvesztette uralmát autója felett, amely kisodródott, és a korláton szabálytalanul átbújt nézők közül tízet valósággal lekaszabolt. Az érkező mentőautó bizarr módon újabb áldozatokat követelt.

A versenyt a címvédő (és az év végén ismét aranyérmes) Alberto Ascari nyerte meg. Az áldozatok számáról ellentmondó híresztelések vannak, 7 és 13 halott között több adatot is közölnek a források. Mindenesetre ez volt a Formula–1 legfeketébb nyitó viadala.



A VERSENY, AMELYET KETTEN NYERTEK MEG (Argentin GP, 1956)

Ketten is nyerhetnek egyszerre Formula–1-es versenyt, mint ahogy azt az ’56-os Argentin Nagydíj is mutatja: Luigi Musso és Juan Manuel Fangio szerezte meg ugyanis az elsőséget.

A leggyorsabban rajtoló Musso az élmezőnyben küzdött, miközben ferraris csapattársa (és a hazaiak bálványa), Fangio csak szenvedett autójával. Az argentin világbajnoki címvédő Ferrarija végül megadta magát, mire a csapat behívta a boxba Mussót, kiszállították az olaszt, és beültették a helyére Fangiót.

Az argentin meghálálta a segítséget: az ötödik helyen tért vissza, de fantasztikus vezetéssel végül fél percet vert a mezőnyre. A pontokat megosztották a két versenyző között. Az autócserés megoldás – amely teljesen szabályos volt – megismétlődött Monte-Carlóban és Monzában is, végül világbajnoki címet hozott Juan Manuel Fangiónak Stirling Moss előtt, aki szintén élt ezzel a „trükkel” a világbajnokság folyamán.

AZ ÚJÉVI BULI (1965, Dél-afrikai GP)

1965-ben a másnaposságot egészen biztosan nem engedhették meg maguknak a versenyzők szilveszter után, ugyanis január elsején már világbajnoki futam volt East Londonban…

Az újévi bulit teljesen simán nyerte meg Lotusával Jim Clark, aki az év végén a világbajnoki címet is megszerezte, másodszor (és utoljára) karriere során. Érdekesség, hogy a skót klasszist a (másnapos?) versenybíró egy körrel korábban leintette a kelleténél, így Clark mehetett egy „ráadást” is.

Clark méltó skót utódja, Jackie Stewart élete első nagydíján a 6., pontszerző helyen ért célba.

CLARK UTOLSÓ GYŐZELME (1968, Dél-afrikai GP)

Még egy újévi verseny Dél-Afrikából, és még egy Jim Clark-győzelem – sajnos a legutolsó is a Formula–1-ben. Clark csaknem fél percet vert Graham Hillre, és az első verseny alapján úgy tűnt: nagy esélye lehet harmadik vb-elsőségének megszerzésére is.

Ez volt Clark 25. győzelme (ez csúcsnak bizonyult), és még számos akkori rekordot megdöntött ezen a hétvégén: a legtöbb pole csúcsát (33), a legtöbb pole-győzelem kombinációt (11), a legtöbb vezetett kört (1943).

Több rekordra már nem volt lehetősége: máig rejtélyes balesetet szenvedett a Hockenheimringen egy Formula–2-es versenyen, április 7-én. Minden idők egyik leggyorsabb, a Times listáján minden idők legjobbjának választott pilótája mindössze 32 éves volt.

A LEGDRÁMAIBB (1974, Argentin GP)

A létező legkellemetlenebb módon fejeződött be az argentin Carlos Reutemann-nak az 1974-es nyitó futam. A Brabhammel versenyző klasszis a 3. körtől végig vezetett a versenyben, a hazai közönség már tombolva ünnepelt, amikor az utolsó előtti (!) körben kifogyott a benzin az autójából…

Reutemann elkeseredve nézte, ahogy a riválisok elhúznak mellette: végül Denny Hulme-ot intették le elsőnek McLarenével. Ez volt az 1967-es világbajnok új-zélandi versenyzőnek az utolsó Formula–1-es futamgyőzelme karrierje során.

AMIKOR AZ ÚJONC AJTÓSTÓL JÖTT A HÁZBA (1977, Argentin GP)

A példa, amelyet a Brawn GP-nél alighanem emlegetnek: 1977-ben az újonc Wolf-istálló a teljes mezőnyt sokkoló győzelmet aratott Buenos Airesben.

A kanadai Walter Wolf által pénzelt csapat Jody Scheckter vezette autója jónak tűnt, de azt senki sem hitte, hogy képes lehet a győzelemre. A dél-afrikai a 10. helyről startolt csak, de egyrészt jól versenyzett, másrészt szerencséjére hat rivális is kiesett előle – végül több mint 43 másodpercet verve Carlos Pacéra simán megnyerte a versenyt. Azóta újonccsapatnak ez egyszer sem sikerült…



A LEGBOTRÁNYOSABB (1981, Long Beach-i GP)

Nem mondhatni, hogy a Long Beachen rendezett nyitó futam barátságos hangulatban zajlott le. A FOCA és a FISA egész télen egymással veszekedett, a szabályviták miatt a Dél-afrikai GP nem számított bele a vb-be, a Goodyear kijelentette, hogy nem szállít gumikat az európai versenyekre, majd jött Colin Chapman, és „belecsapott a lecsóba”.

A Lotus legendás hírű főnöke mindig igyekezett valamit kitalálni, most a Lotus 88-cal érkezett, amely két, egymástól független vázzal rendelkezett. Az autót a FISA tanácsa átengedte a „műszakin”, így a Lotus a pénteki időmérőn elrajtolhatott.

Ez kiverte a biztosítékot a különleges műszaki megoldás láttán verejtékező riválisoknál, a Lotus 88 pedig egy napon belül a betiltott kocsik listáján találta magát. A videón a forradalmian új megoldásokkal felszerelt autó szerkezetét mutatja be Colin Chapman, aki az eset után meglehetősen kiábrándult a száguldó cirkuszból. A versenyt Alan Jones nyerte meg Williamsével.



ALESI ÉS SENNA (1990, az Egyesült Államok Nagydíja)

Erre a futamra alighanem már olvasóink közül is sokan emlékeznek: az évnyitó versenyen fantasztikus küzdelmet vívott egymással Ayrton Senna és Jean Alesi. A szombati időmérőn lezúduló trópusi eső teljesen furcsa rajtsorrend kialakulását segítette elő: Pierluigi Martini a 2. helyről indult, megszerezve ezzel a Minardi történetének egyetlen első soros helyezését.

A versenyen a rutintalan Alesi Tyrrelljével sokáig vezetett, majd a francia virtust megmutatva szikrázó csatát vívott Sennával, akinek mindent bele kellett adnia, hogy megelőzze. A brazil pilóta a verseny után azt nyilatkozta, hogy Alesi képességei alapján világbajnok lehet – ez a jövendölése nem jött be. A legendás csapatfőnök, Ken Tyrrell arca az Alesi–Senna csaták után eléggé sokatmondó…

Végül a McLaren versenyzője majd’ kilenc másodpercet vert a francia riválisra, aki ennek a versenynek is köszönheti, hogy felfigyelt rá a Ferrari. Érdemes megfigyelni a Tyrrell „hagyományos” orrát – néhány futammal később a csapat előállt azzal a megoldással, amely a mai napig tartó trendet indított el (ld. a kis képet).



IRVINE ÉS BRUNDLE KALANDJAI

Eddie Irvine-nak éveken keresztül sikerült teljes káoszt kelteni a versenyeken, némileg meggondolatlan stílusa miatt. 1994-ben kitúrta Jos Verstappent a pályáról, ennek következtében a holland autója nagyot szaltózott, majd ráesett a rosszkor rossz helyen levő Martin Brundle McLarenére. Irvine háromfutamos eltiltást kapott. 1997-ben Herbertet és Jacques Villeneuve-t „vitte magával” a kavicságyba a rajtot kissé túllelkesedő Irvine.

1996-ban az Ausztrál Nagydíjon megint Brundle-ra járt rá a rúd: az ekkor már Jordanben ülő angol karrierje egyik legnagyobb balesetét „mutatta be”, gyakorlatilag kettétörve az autót. Egy karcolás nélkül kiszállt, visszament a tartalék autóért, majd az újraindított versenyen összeakadt Pedro Dinizzel, és vége is volt a futamának.





ALONSO ÉS M. SCHUMACHER (2006, Bahreini GP)

Legfrissebb videónk a 2006-os szahíri versenyhez kötődik: Fernando Alonso és Michael Schumacher sokáig emlékezetes párbajt vívott, végül a spanyol klasszis 1.246 másodperccel ért célba német riválisa előtt. Pedig nem lehet azt mondani, hogy Schumacher ne tett volna meg mindent. A videón a verseny kulcspillanata: Alonso küzdelme azért, hogy megfelelő előnyt szerezzen kerékcseréjére, a renault-s pilóta belső kamerájából mutatva.

---- A ---- &