Formula–1: három versenyt kell kibírna a motornak 2009-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 19:38
Címkék
Alighogy befejeződött a Formula–1-es világbajnokság, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei máris olyan döntéseket hoztak, amelyek még érdekesebbé tehetik a következő szezont.
A motoroknak eddig két versenyt kellett kibírniuk a csere előtt, ez most háromra emelkedik.A FIA az idei incidensek miatt rendkívül fontosnak tartja a versenybírók munkáját is, csökkenteni szeretné a vitatható döntések számát. Ezt azzal akarja elősegíteni, hogy a bírák futam közben egy új, gyorsabb rendszerrel nézhetik majd vissza a kétes szituációkat. A versenybírók döntéseinek indoklását a jövőben a FIA hivatalos honlapján is el lehet majd olvasni.A szervezet párizsi ülésén azt is bejelentették, hogy az eredetileg októberre tervezett Kínai Nagydíjat áprilisban rendezik meg.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
2 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
3 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
3 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik