Fernando Alonso állítja, nincs semmi baja Lewis Hamiltonnal

Vágólapra másolva!
2008.10.30. 20:14
Címkék
Úgy két héttel ezelőtt a jelenlegi Formula–1-es mezőny egyetlen kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesz azért, hogy ne Hamilton legyen a világbajnok. Mára kicsit finomított a korábbiakon, így kiderült, hogy nem is tavalyi csapattársával van baja, hanem a McLaren istállóval.
A szingapúri dobogón is beszéltek egymással
Fotó: Action Images (archív)
A szingapúri dobogón is beszéltek egymással
A szingapúri dobogón is beszéltek egymással
Fotó: Action Images (archív)
A szingapúri dobogón is beszéltek egymással

A győztes Japán Nagydíj után Fernando Alonso azt mondta, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy Felipe Massa legyen a világbajnok, mivel a tavalyi, McLarennél töltött szezon során nem éppen a legjobb viszonyt ápolta csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Mára kiderült, jelentősen finomodott a kétszeres világbajnok hozzáállása a vb-címért folyó Massa-Hamilton párharchoz. Kiderült ugyanis, hogy nem az angol titánnal van baj a spanyolnak, hanem a McLaren csapattal.

„Semmi személyes sérelem nem állt a háttérben, mivel semmi gondom nincs Hamiltonnal” – fogalmazott Alonso. – „Sokszor elmondtam már, újfent tisztázni szeretném, hogy elismerem Lewis tehetségét és tudását. Beszélőviszonyban vagyunk, nincsenek gondjaim vele. De azt hiszem, egy ilyen helyzetben mindig előnyben fogom részesíteni azt a csapatot, amelyet nem McLarennek hívnak.”

Persze a spanyol nem ment el szó nélkül a világbajnoki hajrá mellett, mivel második vb címét ő is éppen az utolsó futamon gyűjtötte be, ráadásul – ahogy az első összetett győzelmét is – Brazíliában.

„Lewis a favorit, nem kérdés, hét pont előnye van, és ha befejezi a versenyt, meg is nyeri a világbajnoki sorozatot. Afelől ne legyen kérdésünk, hogy nem végez az első ötben, mert van olyan gyors, hogy ott érjen célba. Szóval Lewis lesz a bajnok!” – közölte Alonso.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
1 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
2 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
3 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik