Hamilton szerint majdnem tökéletes az eddigi szereplése Kínában

Vágólapra másolva!
2008.10.18. 10:17
Lewis Hamilton a 2008-as Kínai Nagydíj eddigi négy tréningjéből hármon az első helyen végzett (a szombati szabadedzésen lett csak második). Ezek után nem csoda, hogy a világbajnoki aspiráns brit az időmérőt követő sajtótájékoztatón arról beszélt, érzése szerint egyelőre tökéletesen teljesít Sanghajban. A Ferrari pilótái ugyanakkor elismerték, gondjaik vannak a beállításokkal.
Két csalódott és egy boldog ember: Massa, Hamilton, Räikkönen (balról jobbra)
Fotó: Reuters
Két csalódott és egy boldog ember: Massa, Hamilton, Räikkönen (balról jobbra)
Két csalódott és egy boldog ember: Massa, Hamilton, Räikkönen (balról jobbra)
Fotó: Reuters
Két csalódott és egy boldog ember: Massa, Hamilton, Räikkönen (balról jobbra)

„Nagyon elszánt vagyok, és úgy érzem, közel járok a tökéleteshez” – kezdte nyilatkozatát Lewis Hamilton azt követően, hogy ő szerezte meg az első rajtkockát a Formula–1-es Kínai Nagydíjon.

„Nem mindegyik szakaszban értem el azt az időt, amelyet szerettem volna (pedig mindháromban ő volt leggyorsabb – a szerk.), de a Q3 remekül sikerült” – fogalmazott a brit, aki a négy edzésből hármon az első helyen végzett az idei Kínai GP-n.

A vb-pontverseny éllovasa megköszönte szurkolói és a családja támogatását, és reményét fejezte ki, hogy a vasárnapi versenyen is folytatni tudja jó szereplését.

„Nagyszerű érzés, hogy szerte a világon rengetegen drukkolnak nekem, s az is nagyon sokat jelent, hogy a családom itt van velem és lelkileg támogat ezen a nagyon fontos nagydíjon” – mondta Hamilton.

A Ferrari pilótái kevésbé voltak elégedettek az időmérő edzés után. A második rajtpozíciót megszerző Kimi Räikkönen és a harmadik helyet elérő Felipe Massa egyaránt arra panaszkodott, hogy nem találták meg a tökéletes beállításokat.

„Nagyon sokat küszködtünk, hogy sikerüljön egy igazán jó kört összeraknunk, de még mindig van miben fejlődnünk, főleg a hosszú egyenesekben nem vagyunk elég gyorsak” – kesergett Massa.

A brazil pilóta összetettben jelenleg ötpontos hátrányban van Lewis Hamiltonhoz képest, vagyis ha vasárnap a brit hat ponttal többet szerez a ferrarisnál, akkor a Massa számára hazai viadalt jelentő utolsó erőpróbának, a Brazil Nagydíjnak már nem lesz tétje a világbajnoki cím szempontjából.

KÍNAI NAGYDÍJ

IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:35.566 1:34.947 1:36.303 15
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:35.983 1:35.355 1:36.645 15
3. Felipe Massa Ferrari 1:35.971 1:35.135 1:36.889 16
4. Fernando Alonso Renault 1:35.769 1:35.461 1:36.927 18
5. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:35.623 1:35.216 1:36.930 16
6. Mark Webber Red Bull-Renault 1:36.238 1:35.686 1:37.083 19
7. Nick Heidfeld BMW 1:36.224 1:35.403 1:37.201 17
8. Sebastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:35.752 1:35.386 1:37.685 16
9. Jarno Trulli Toyota 1:36.104 1:35.715 1:37.934 19
10. Sébastien Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:36.239 1:35.478 1:38.885 18
11. Nelsinho Piquet Renault 1:36.029 1:35.722 12
12. Robert Kubica BMW 1:36.503 1:35.814 14
13. Timo Glock Toyota 1:36.210 1:35.937 16
14. Rubens Barrichello Honda 1:36.640 1:36.079 15
15. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:36.434 1:36.210 15
16. David Coulthard Red Bull-Renault 1:36.731 7
17. Nakadzsima Kazuki Williams-Toyota 1:36.863 9
18. Jenson Button Honda 1:37.053 9
19. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:37.730 9
20. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:37.739 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik