Lewis Hamilton tudja, minek köszönheti, hogy megnyerte az edzést

Vágólapra másolva!
2008.09.06. 18:59
Vasárnap délután két órakor rendezik az idei gyorsasági autós világbajnokság idei 13. versenyét, a Belga Nagydíjat. A mai időmérő edzésen Lewis Hamilton dominált a McLarenjében, és az angol élcsapat megosztotta az első két sort legnagyobb riválisával, a Ferrarival. A holnapi futamnak az angol szélvész vághat neki az első helyről, a másodikról a brazil Felipe Massa indulhat, majd két finn, Heikki Kovalainen és a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen következik.
Okkal örülhetett az angol az edzés végén
Fotó: Reuters
Okkal örülhetett az angol az edzés végén
Okkal örülhetett az angol az edzés végén
Fotó: Reuters
Okkal örülhetett az angol az edzés végén
A szombat kora délutáni időmérőt meggyőzen nyerte Hamilton, ennek megfelelően elégedetten is nyilatkozott a rajtelsőséget jelentő tréninget követően. „Nagyon boldog vagyok az első hellyel, az autó nagyszerű volt, de ez az egész hetes felkészülés eredménye. Valencia után tudtuk, hogy fejlődnünk kell, és ez most meg is történt” – fogalmazott a vb-pontversenyt jelenleg vezető Hamilton.

A 23 éves kiválóság csapattársa is elégedetten beszélt az edzés után, annak ellenére, hogy lemaradt az első sorról, a harmadik helyről vághat neki holnap a versenynek. „Eddig remek hétvége van a hátunk mögött, sokat fejlődtünk. Elég egyértelmű volt a mai edzés, de a végén sajnos nem sikerült beverekednem magam az első sorba” – mondta a finn.

A második helyen az első valenciai futamot lehengerlő teljesítménnyel megnyerő ferraris, Felipe Massa végzett. A brazil bízik benne, hogy ezúttal is valahogy úgy sikerül a rajtja, ahogy a Hungaroringen véghezvitte, amikor szinte állva hagyta a két McLarent és a harmadik helyről indulva az első helyen fordult be a célegyenes végén.

„Itt Spában azért jóval rövidebb a célegyenes, ezért nem lesz egyszerű úgy rajtolni, ahogy az Magyarországon sikerült. Így inkább a választott stratégiának lesz óriási szerepe, meg az időjárástól is sok függ majd. A verseny mindenesetre hosszú, nem egy gyors kört kell menni, mint az időmérőn, szóval már csak ezért is hiszem, hogy harcban leszünk a győzelemért” – latolgatta az esélyeit Felipe Massa.

Csapattársa, a világbajnoki címvédő, finn Kimi Räikkönen „csak” a rajtrács negyedik helyéről vághat neki a 44 kör megtételének a 7004 méter hosszú Spa-Francorchamps-i pályán – ebben az idényben már nem először fordul vele elő, hogy az élcsapatok pilótái közül ő rajtol leghátrébbról…

„Az utolsó harmadban sajnos hibáztam a hetes kanyarnál, ezért zártam csak a 4. helyen. Ha ez nincs, akkor most előrébb lennék, így viszont kissé csalódott vagyok. Az autóm jó, úgy viselkedik, ahogy szeretném, éppen ezért nem adom fel, még nyerhetek is, de ehhez korántsem ideális a negyedik rajthely – mondta a világbajnoki címvédő.

Az időmérő meglepetését egyébként a Toro Rosso szállította, amelynek két pilótája, Sébastien Bourdais és Sebastian Vettel – Valencia után másodszor – egyaránt bejutott a legjobb tízbe, végül a kilencedik és a tizedik helyről vághatnak neki a versenynek.

„Mindenképp jobb ez az eredmény, mint amit vártunk, az autó egyre jobb lesz, a csapat egyre jobban összecsiszolódik. Spában minden megtörténhet, ezért a két pilótánk különböző stratégiával vág neki a futamnak, Vettel kocsijában több lesz az üzemanyag” – árulta el Giorgio Ascanelli, a faenzaiak technikai igazgatója.

FORMULA–1, BELGA NAGYDÍJ

IDŐMÉRŐ EDZÉS
1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:46.887 1:46.088 1:47.338
2. Felipe Massa Ferrari 1:46.873 1:46.391 1:47.678
3. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:46.812 1:46.037 1:47.815
4. Kimi Räikkönen Ferrari 1:46.960 1:46.298 1:47.992
5. Nick Heidfeld BMW 1:47.419 1:46.311 1:48.315
6. Fernando Alonso Renault 1:47.154 1:46.491 1:48.504
7. Mark Webber Red Bull-Renault 1:47.270 1:46.814 1:48.736
8. Robert Kubica BMW 1:47.093 1:46.494 1:48.763
9. Sébastein Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:46.777 1:46.544 1:48.951
10. Sebastian Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:47.152 1:46.804 1:50.319
11. Jarno Trulli Toyota 1:47.400 1:46.949
12. Nelsinho Piquet Renault 1:47.052 1:46.965
13. Timo Glock Toyota 1:47.359 1:46.995
14. David Coulthard Red Bull-Renault 1:47.132 1:47.018
15. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:47.503 1:47.429
16. Rubens Barrichello Honda 1:48.153
17. Jenson Button Honda 1:48.211
18. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:48.226
19. Nakadzsima Kazuki Williams-Toyota 1:48.268
20. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:48.447
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik