A világbajnoki címvédő Räikkönen másodhegedűssé válhat a Ferrarinál

Vágólapra másolva!
2008.08.28. 12:46
Címkék
Felipe Massa megnyerte az Európa Nagydíjat Valenciában az elmúlt hétvégén, és így megelőzte a világbajnoki pontversenyben ferraris csapattársát, Kimi Räikkönent. Úgy tűnik, az olasz istállónál első számú pilótává válhat a brazil versenyző, ha ezen múlik a vb-cím megszerzése.
Räikkönen valenciai kiesésével lecsúszott a harmadik helyre vb-pontversenyben
Fotó: Imago
Räikkönen valenciai kiesésével lecsúszott a harmadik helyre vb-pontversenyben
Räikkönen valenciai kiesésével lecsúszott a harmadik helyre vb-pontversenyben
Fotó: Imago
Räikkönen valenciai kiesésével lecsúszott a harmadik helyre vb-pontversenyben

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke a Gazzetta dello Sportnak elmondta, ha azon múlik a világbajnoki cím, akkor Kimi Räikkönen támogatni fogja a versenyeken Felipe Massát.

„Ha arra lesz szükség, akkor Kimi segíteni fogja Felipét. Erről már beszéltünk az év elején is. Mindenekelőtt várjuk meg, hogy alakulnak a dolgok” – mondta Domenicali.

Räikkönen az utóbbi időben nem tudta felvenni a versenyt Massával, és a finn címvédő áprilisban nyert utoljára nagydíjat Spanyolországban. A brazil pilóta jelenleg hét ponttal előzi meg a harmadik helyen álló címvédőt.

„Úgy gondolom, nincsen probléma. Kimi nemsokára újra a régi lesz, és tudja, hogyan maradjon távol a kritikáktól és a pletykáktól” – mondta Domenicali.

A csapatfőnök szerint Massa elég jó pilóta ahhoz, hogy világbajnoki címet szerezzen, és hozzátette, a Ferrari többször nem engedheti meg magának, hogy megbízhatósági problémák miatt veszítsen értékes pontokat.

„Mindenképpen képesnek tartom Felipét a világbajnoki cím megnyerésére. Mindent meg kell tennünk, hogy mindig versenyképes autóval állhasson rajthoz. Érettnek tartom a végső sikerhez, és segíteni fogunk neki” – jelentette ki a vezető.

„Többször nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nagyon fontos pontokat veszítünk az autó megbízhatatlansága miatt, habár az is igaz, hogy egy évvel ezelőtt a McLarennek 35 ponttal többje volt, mint most, nekünk pedig 16-tal” – tette hozzá Domenicali.

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA

PILÓTÁK
1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 70
2. Felipe Massa brazil Ferrari 64
3. Kimi Räikkönen finn Ferrari 57
4. Robert Kubica lengyel BMW 55
5. Heikki Kovalainen finn McLaren-Mercedes 43
6. Nick Heidfeld német BMW 41
7. Jarno Trulli olasz Toyota 26
8. Fernando Alonso spanyol Renault 18
9. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 18
10. Timo Glock német Toyota 15
11. Nelsinho Piquet brazil Renault 13
12. Rubens Barrichello brazil Honda 11
13. Nico Rosberg német Williams-Toyota 9
14. Sebastian Vettel német Toro Rosso-Ferrari 9
15. Nakadzsima Kazuki japán Williams-Toyota 8
16. David Coulthard brit Red Bull-Renault 6
17. Jenson Button brit Honda 3
18. Sébastien Bourdais francia Toro Rosso-Ferrari 2
19. Giancarlo Fisichella olasz Force India-Ferrari 0
20. Szato Takuma japán Super Aguri-Honda 0
21. Adrian Sutil német Force India-Ferrari 0
22. Anthony Davidson brit Super Aguri-Honda 0

KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 121
2. McLaren-Mercedes 113
3. BMW Sauber 96
4. Toyota 41
5. Renault 31
6. Red Bull-Renault 24
7. Williams-Toyota 17
8. Honda 14
9. STR-Ferrari 11
10. Force India-Ferrari 0
11. Super Aguri-Honda 0
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
38 perce

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
56 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
56 perce

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
1 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
1 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
1 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik