Heikki Kovalainen hétvégén alaposan átírta a rekordok könyvét

Vágólapra másolva!
2008.08.04. 18:25
Címkék
A Formula 1–es világbajnokság vasárnap lefutott idei magyar versenyét a finn Heikki Kovalainen nyerte – és a mclarenes sikere mellett számos érdekességet is hozott az első 40 körében amúgy nem túl mozgalmas futam. Ezekre azonban jobbára csak a leintés után derült fény, habár azt már a kockás zászló lengetésének pillanatában tudhattuk, hogy Kovalainen a negyedik pilóta, aki a Hungaroringen aratta első futamgyőzelmét. A számok világában kalandoztunk.
Kovalainen a 100.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kovalainen a 100.
Kovalainen a 100.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kovalainen a 100.

A 27 éves finn pilóta többszörösen is beírta magát a száguldó cirkusz történelmébe, hiszen a vasárnapi sikerével ő lett a 100. Formula–1-es versenyző, aki futamgyőztesnek mondhatja magát. Emellett ő a negyedik, aki a mogyoródi aszfaltcsíkon aratta F1-es karrierje első győzelmét.

Az első ilyen alkalomra a 8. Magyar Nagydíjig kellett várni, akkor a Williams Renault-ban ülő Damon Hill nyert. Tíz év múlva, 2003-ban következett az újabb debütáns győztes: Fernando Alonso diadalmaskodott egy gyári Renaultban.

A számos szakíró által az évtized versenyének kikiáltott 2006-os Magyar Nagydíj hozta a következő első győztest: az angol Jenson Button manőverezett legjobban a Hungaroringen első alkalommal esőben rendezett versenyen – a dobogón még Pedro de la Rosa és Nick Heidfeld állhatott.

Őket követte most Heikki Kovalainen a sorban, akinek győzelme nem csak az eddigiek miatt történelmi: a finn sikerével Finnország megszerezte 43. győzelmét és ezzel a nemzetek közötti vonatkozó örökranglistán beérte Olaszországot.

Az északiak ezen a listán négy versenyzővel képviseltetik magukat: Mika Häkkinen (20), Kimi Räikkönen (17), Keke Rosberg (5) mellé csatlakozott a mclarenes, míg az olaszoknál a 13 futamot nyerő kétszeres világbajnok, Alberto Ascari mellett 14 további versenyző rakta össze a 43 győzelmet.

Amúgy az országok szerinti megoszlásban a britek állnak az örökranglista élén 198 sikerrel, a második helyen Németország (103) található, bár talán nem lenne túlzás azt írni, hogy a Schumacher testvérpár. Michael (91) és Ralf (6) nélkül mindössze 6 győzelme lenne a németeknek.

A Hungaroringen második helyen végző Timo Glock lehet az, aki a jövőben tovább növelheti egyébként a német futamgyőzelmek számát, főleg, ha a Toyotája úgy teljesít, ahogy a most Mogyoródon. A 26 éves német pályafutása során első alkalommal végzett dobogón, eddigi legjobb eredménye az idei kanadai futamon elért 4. helyezése volt.

Még egy apróság: Lewis Hamilton karrierje során 10. alkalommal indulhatott az első rajthelyről, és ezzel beérte Jochen Rindtet az örökranglista 29. helyén. Egyben ez azt is jelenti, hogy a brit pilóta a F1 történelmének harmadik leggyorsabbjaként érte el a 10 edzéselsőséget.

A vonatkozó listán egyébként az ötszörös világbajnok, Juan Manuel Fangio áll az élen, ő első 20 futamán lett 10-szer edzéselső, a második pedig Alberto Ascari a 22/10-es mutatójával.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik