Felipe Massa újra esélyt lát a győzelemre a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
2008.08.01. 09:42
A Formula–1-es világbajnokság legutóbbi öt versenyéből csak egyet nyert meg a Ferrari, az utolsó két nagydíjat pedig egyértelműen a McLaren „ezüstnyilai” dominálták, így nem csoda, hogy a Hungaroring előtti tesztnapokat a maranellóiak elsősorban a problémák elemzésére fordították. Felipe Massa, a Lewis Hamiltont négypontos távolságból követő brazil pilóta szerint a bajok okát megtalálták, és itt az ideje ismét bizonyítani.
Bevetésre kész: Felipe Massa győzelemmel feledtetné a Ferrari hockenheimi gyengélkedését
fotó: Imago (archív)
Bevetésre kész: Felipe Massa győzelemmel feledtetné a Ferrari hockenheimi gyengélkedését
Bevetésre kész: Felipe Massa győzelemmel feledtetné a Ferrari hockenheimi gyengélkedését
fotó: Imago (archív)
Bevetésre kész: Felipe Massa győzelemmel feledtetné a Ferrari hockenheimi gyengélkedését

Ennyire közel még sosem volt ahhoz Felipe Massa, hogy megszerezze a világbajnoki címet, de a Ferrari brazil pilótájának volt miért fognia a fejét az utóbbi hetekben.

Az még rendben van, hogy Silverstone-ban, hazai pályán nyerni tudott Lewis Hamilton, de Hockenheimben az olasz istálló nagyon rosszul szerepelt, és az ottani teljesítmény komoly aggodalomra adott okot a vörös autók híveinek…

Szavazás

Ön szerint ki nyeri meg a 2008-as Formula–1-es Magyar Nagydíjat?

Szavazatok száma: 4844

Lewis Hamilton
29 % (1415)
Kimi Räikkönen
46 % (2239)
Robert Kubica
6 % (298)
Felipe Massa
14 % (663)
Heikki Kovalainen
1 % (59)
Nick Heidfeld
1 % (43)
Más
3 % (127)
„Az egész biztos, hogy az utolsó versenyen nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna… Nagyon sokat elemeztük a hibákat, és megpróbáltuk megkeresni az okokat. Új fejlesztéseket is kipróbáltunk, de gondolom, a többi csapat is ezt tette. Azt hiszem, van esélyünk megnyerni a Magyar Nagydíjat, abban pedig biztos vagyok, hogy a németországi futammal ellentétben most versenyképesek leszünk” – nyilatkozta Massa.


A világbajnoki pontverseny második helyén álló brazil a riválisokkal is foglalkozott, és figyelmeztetett mindenkit: ne higgyék azt, hogy a McLaren-istálló legutóbbi két győzelmének köszönhetően már a wokingiak fején van a korona.

„Könnyű most azt mondani, hogy ők a királyok. De az, hogy két versenyt megnyertek, még nem jelenti azt, hogy tényleg ők azok…” – mondta.

„A bajnokság közepén tartunk, hosszú még a szezon. Ebben a sportban nagyon gyorsan megváltozhatnak az erőviszonyok. Itt az ideje, hogy még keményebben dolgozzunk és jó irányba haladjunk a fejlesztésekkel. Nyerni akarunk, és tudjuk, hogyan érjük el céljainkat.”

EGYENLŐKÉNT CSATÁZNAK

Míg a McLaren (érthető okokból) elsősorban Lewis Hamiltonra koncentrál, a Ferrarinál teljesen egyenlő Felipe Massa és Kimi Räikkönen. Persze ez még megváltozhat a vb-pontverseny állásától függően.
„Nem érzem, hogy kifejezetten előny lenne Hamiltonnak az, hogy ő az első számú pilóta. Most nagyon szoros az élmezőny, és teljesen egyenlőek vagyunk Kimivel, de ha valamelyikünk komoly előnyt szerez a másikkal szemben, akkor megváltozhat a helyzet” – mondta Massa.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA – PILÓTÁK

1. Hamilton 58
2. Massa 54
3. Räikkönen 51
4. Kubica 48
5. Heidfeld 41
6. Kovalainen 28
7. Trulli 20
8. Webber 18
9. Alonso 13
10. Barrichello 11
11. Piquet 10
12. Rosberg 8
13. Nakadzsima 8
14. Vettel 6
15. Coulthard 6
16. Glock 5
17. Button 3
18. Bourdais 2

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA – KONSTRUKTŐRÖK

1. Ferrari 105
2. BMW Sauber 89
3. McLaren-Mercedes 86
4. Toyota 25
5. Red Bull-Renault 24
6. Renault 23
7. Williams-Toyota 16
8. Honda 14
9. Toro Rosso-Ferrari 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik