Juan-Pablo Montoya beszólt! Szerinte unalmas a száguldó cirkusz

Vágólapra másolva!
2008.06.24. 13:19
Juan-Pablo Montoya egyszerűen „unalmasnak” nevezte saját szereplését a száguldó cirkuszban, ráadásul az egész Formula–1-es sorozatot sem tartja valami sokra. Mondhatni: talán túl keményen nyilvánította ki véleményét a nemzetközi sajtó felé.
Montoya beszólt az egész Formula–1-nek
Foto: Action Images (archív)
Montoya beszólt az egész Formula–1-nek
Montoya beszólt az egész Formula–1-nek
Foto: Action Images (archív)
Montoya beszólt az egész Formula–1-nek

A szókimondó, kolumbiai versenyző, 2001-től 2006-ig a BMW Williams és a McLaren-Mercedes alakulatoknál versenyzett. Montoya jelenleg a NASCAR versenysorozatban szerepel, mely elmondása szerint sokkal izgalmasabb, változatosabb, mint a Formula–1.

„Amikor az F1-ben indultam, rengetegszer sikerült dobogós helyezést elérnem. Számomra azonban ez egyre unalmasabbá vált. Irreális, hogy mennyi nagyvállalat vesz részt a versenysorozatban, és egyszerűen nem értem, hogy eredmények nélkül hogy tudnak bent maradni ebben a világban” – nyilatkozta Montoya.

„A Formula-1-es versenyzők képesek vezetőket meggyőzni arról hogy ők sokkal jobbak, mint a többiek” – tette hozzá a pilóta.

A kolumbiai versenyző szerint a F1 attól válik rendkívül unalmassá, hogy akár több mint húsz autó órákon át megy folyamatosan körbe-körbe, látványos előzésekre pedig egyszerűen nincs lehetőség ebben a sportban.

A NASCAR ezzel szemben sokkal látványosabb, és erős konkurenciát jelenthet a Formula–1 számára. Az amerikai televízióban ráadásul a második legnézettebb sportesemény.

Dario Franchitti, – korábbi Indianapolis 500 nyertes – szintén csatlakozott a NASCAR-hoz ebben az idényben. Ő is Montoya véleményét osztotta, amikor megkérdezték a témával kapcsolatban.

„Azt gondoltam, hogy nehéz lesz helytállnom ebben a versenysorozatban, de szerencsére nagyon jól érzem magam itt és tudom, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy sikereket érjek el. Bárki, aki szereti az autókat és magát az autósportot, annak ez a szórakozás. Ha izgalmas versenyeket akarnak látni az emberek, akkor a NASCAR az, amit nézniük kell. Ezeket az autókat nagyon nehéz vezetni, ezért ebben a sportban tényleg nagyon tehetséges versenyzők vannak.” – nyilatkozta Dario Franchitti.
Legfrissebb hírek

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
1 órája

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
1 órája

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
21 órája

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik