A Ferrari visszavágna a tavalyi kettős McLaren-győzelemért

Vágólapra másolva!
2008.05.15. 10:26
A tavalyi világbajnokság győztese, Kimi Räikkönen 3. helyen végzett a Török Nagydíjon, amivel továbbra is őrzi vezetőhelyét a pontversenyben, de csökkent az előnye az üldözőivel szemben.
Kimi Räikkönen nem versenyzett tökéletesen Törökországban, de mégis a dobogóra állhatott
Foto: Reuters
Kimi Räikkönen nem versenyzett tökéletesen Törökországban, de mégis a dobogóra állhatott
Kimi Räikkönen nem versenyzett tökéletesen Törökországban, de mégis a dobogóra állhatott
Foto: Reuters
Kimi Räikkönen nem versenyzett tökéletesen Törökországban, de mégis a dobogóra állhatott

Isztambulban Felipe Massa és Lewis Hamilton óriási csatát vívott egymással, amiből végül a brazil pilóta került ki győztesen, míg csapatársa a finn Kimi Räikkönen a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Kilenc pont előnnyel érkeztem Isztambulba, most pedig héttel vezetek, nem sok minden változott” – utalt az összesített állásra Räikkönen, majd a hétvége nehézségeiről beszélt. – „A győzelemért akartam küzdeni, de sajnos hibával kezdtem már az elején, amit később egy újabb is követett, még szerencse, hogy végül egész jó helyen végeztem.”

„Néha előfordul, hogy az egész hétvége, már az elejétől szerencsétlenül alakul. Ilyenkor arra kell koncentrálni, hogy a lehető legtöbbet hozd ki a helyzetből” – mondta a világbajnoki címvédő, aki a peches futam ellenére bizakodó a május 25-ei Monacói Nagydíjat illetően.

„Erős, versenyképes az autónk, remélem a barcelonaihoz hasonló, hibátlan versenyt tudunk produkálni Monte-Carlóban. Két napunk lesz tesztelni a megfelelő beállításokat Monaco előtt. Nagyon motivált a csapat, szeretnénk a tavalyinál jobban szerepelni” – tette hozzá a finn, utalva arra, hogy egy évvel ezelőtt kettős McLaren–győzelem született hercegségbeli futamon.

Tavaly a még a wokingiaknál szereplő a spanyol Fernando Alonso nyert, második helyen az éppen káprázatos újoncévét futó brit Lewis Hamilton végzett. A Ferrari Felipe Massa révén egy bronzéremmel vigasztalódhatott, míg Räikkönent csupán a hatodikként intették le.
Legfrissebb hírek

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
10 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
Tegnap, 22:44

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16
Ezek is érdekelhetik