Felipe Massa egymás után a harmadik évben indulhat az élről

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 14:30
Felipe Massa indulhat az első rajtkockából a Török Nagydíjon, miután megynerte a szombati időmérőedzést. Massa mögött második helyen Heikki Kovalainen végzett, Lewis Hamilton a harmadik lett, míg a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen a negyedik lett.
Itt még nem tudta Felipe Massa az edzés végeredményét, de idén is ő indulhat az első rajtkockából Isztambulban
Fotó: Reuters
Itt még nem tudta Felipe Massa az edzés végeredményét, de idén is ő indulhat az első rajtkockából Isztambulban
Itt még nem tudta Felipe Massa az edzés végeredményét, de idén is ő indulhat az első rajtkockából Isztambulban
Fotó: Reuters
Itt még nem tudta Felipe Massa az edzés végeredményét, de idén is ő indulhat az első rajtkockából Isztambulban

A Török Nagydíjat megelőzően több említésre méltó esemény is történt a Formula-1-ben.

Örömteli hír, hogy az elmúlt versenyen, Barcelonában a gumifalba rohanó Heikki Kovalainen nem szenvedett komoly sérülést, így Isztambulban ő is ott lehet a rajtrácson.

Nem úgy, mint a Super Agurik, a csapatnál ugyanis bejelentették a héten, hogy anyagi problémák miatt visszalépnek az idei világbajnoki sorozattól, így 10 csapattal folytatódhat a száguldó cirkusz.

Ez pedig azt is jelenti, hogy megváltozott az időmérőedzések lebonyolítása, annyiban, hogy az edzés első és második szakasza után az eddigi hat helyett, öt-öt pilóta esik ki.

Az időmérőedzést a világbajnoki címvédő Kimi Räikkönen a hétvége legjobb idejével kezdte, de eredményének nem sokáig örülhetett, mert hamarosan érkezett Lewis Hamilton, aki 1:26.192-es idővel élre állt. Az első szakaszt azonban nem ő, hanem Felipe Massa zárta az élen, aki kemény gumikkal, második gyors körén 1:25.9-et autózott.

A második szakaszban Räikkönen autózta a leggyorsabb kört, míg Massa lágykeverékű gumikkal már nem tudta ugyanazt az időt megismételni, amit az edzés második szakaszában.

Az utolsó szakaszban viszont ismét Massa autózta a leggyorsabb kört (12:27.6), ezúttal már lágy keverékű gumival, de a McLarnek is jelentősen feljavultak erre a szakaszra, ugyanis mind Kovalainen, mind Hamilton meg tudta előzni Räikkönent.

Az időmérő után Massa elmondta, hogy a középső szakaszt leszámítva sikerült olyan időket mennie, amit szeretett volna, így bizakodva várja a holnapi futamot, ami nem véletlen, hiszen a brazil az előző két évben az élről indulva megnyerte a Török Nagydíjat.

AZ IDŐMÉRŐEDZÉS VÉDEREDMÉNYE

1 Felipe Massa Ferrari 1:25.994 1:26.192 1:27.617 16
2 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:26.736 1:26.290 1:27.808 16
3 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:26.192 1:26.477 1:27.923 15
4 Kimi Räikkönen Ferrari 1:26.457 1:26.050 1:27.936 17
5 Robert Kubica BMW Sauber 1:26.761 1:26.129 1:28.390 17
6 Mark Webber Red Bull-Renault 1:26.773 1:26.466 1:28.417 17
7 Fernando Alonso Renault 1:26.836 1:26.522 1:28.422 18
8 Jarno Trulli Toyota 1:26.695 1:26.822 1:28.836 20
9 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:27.107 1:26.607 1:28.882 20
10 David Coulthard Red Bull-Renault 1:26.939 1:26.520 1:29.959 16
11 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:27.367 1:27.012 13
12 Rubens Barrichello Honda 1:27.355 1:27.219 13
13 Jenson Button Honda 1:27.428 1:27.298 14
14 Sebastian Vettel STR-Ferrari 1:27.442 1:27.412 15
15 Timo Glock Toyota 1:26.614 1:27.806 15
16 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:27.547 9
17 Nelsinho Piquet Renault 1:27.568 7
18 Sebastien Bourdais STR-Ferrari 1:27.621 8
19 Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:27.807 10
20 Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:28.325 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik