Csak tíz csapattal folytatódik a 2008-as világbajnokság

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 10:47
Visszalépett a Super Aguri a Formula-1-től. A régóta nehéz anyagi helyzetben lévő istálló vezetője, Aguri Szuzuki bejelentette, nem tudják folytatni a versenyzést. Ezzel a 2008-as világbajnokságot mindössze tíz csapat fogja folytatni.
Ebben az évben már nem versenyez többet a Super Aguri csapat
Fotó: Action Images
Ebben az évben már nem versenyez többet a Super Aguri csapat
Ebben az évben már nem versenyez többet a Super Aguri csapat
Fotó: Action Images
Ebben az évben már nem versenyez többet a Super Aguri csapat

A Super Aguri bejelentette, nem folytatja a Formula-1 2008-as idényét, mivel anyagi gondjai megoldhatatlannak bizonyultak. Már több hete folytak a találgatások az istálló jövőjéről, miután nem jött össze a bejelentett felvásárlás a Magma Group által.

Aguri Szuzuki, az istálló vezetője a Honda igazgatótanácsával való tárgyalás után döntött úgy, hogy a csapat visszavonul.

„Egy álmomat valósítottam meg akkor, amikor egy formula-1-es csapat tulajdonosa lettem 2005 novemberében. Két évig és négy hónapig részvevője lehettem a száguldó cirkusznak a Super Aguri által, de most sajnálatosan be kell jelentenem, hogy az istálló nem tudja folytatni a versenyzést” – mondta Szuzuki.

A csapat gondjait a főszponzor, az SS United okozta, aki tavaly nem fizetett az istállónak, majd távozott a Formula-1-től. A Super Aguri a Hondának köszönhette, hogy mostanáig fenn tudott maradni.

„Ezalatt az idő alatt a Honda segítségével tudtunk tovább versenyezni, de mostanra túl nehézzé vált ez a helyzet, ezért a visszalépés mellett döntöttem” – tette hozzá szomorúan a japán vezető.

„Ezúton szeretném megköszönni a sok segítséget a Hondának, a Bridgestone-nak és az összes szponzornak. Köszönöm Anthony Davidsonnak és Takuma Szatónak, hogy a nehéz körülmények ellenére kiálltak a csapat mellett, és a legjobb tudásuk szerint versenyeztek” – búcsúzott Szuzuki.

A Super Aguri visszalépésével a Formula-1 mezőnye tíz csapatra csökkent.
Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
3 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
20 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik