Mark Webber volt a leggyorsabb a barcelonai esőben

Vágólapra másolva!
2008.04.17. 20:52
Alaposan kiszúrt az időjárás a Barcelonában rendezett teszt utolsó napján az egész napos gyakorlásra készülő csapatokkal, mivel a kezdés után röviddel rákezdett az eső. A helyzet azonban korántsem volt olyan drámai, hiszen a korábbi napokhoz képest meglehetősen gyér volt a forgalom a montmelói aszfaltcsíkon.
Massa hétfőn megfutotta a legjobb időt, ma már nem is gyakorolt
Fotó: Reuters/Albert Gea
Massa hétfőn megfutotta a legjobb időt, ma már nem is gyakorolt
Massa hétfőn megfutotta a legjobb időt, ma már nem is gyakorolt
Fotó: Reuters/Albert Gea
Massa hétfőn megfutotta a legjobb időt, ma már nem is gyakorolt
A mezőny legkisebb csapata, a Force India előre bejelentette, hogy ma már nem gyakorol, a Toro Rosso autó hiányában maradt távol a negyedik naptól, és ugyan nyolc csapat is élt a tréningezési lehetőséggel, de mindegyik csak egy autóval képviseltette magát.

A boxutca megnyitása után Mark Webber hajtott ki a pályára, és az éppen rákezdő esőt megelőzve, majdnem száraz aszfalton megfutotta a nap leggyorsabb körét. A többiek viszont már mind csak a vizes pályán tudtak körözni, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a ma elért idők nem lesznek mérvadók.

A McLarenes Heikki Kovalainen autózta a második legjobb időt, de a messze nem ideális körülmények között ideje majd’ két másodperccel elmaradt Webberétől. A világbajnoki pontversenyt vezető Ferraris Kimi Räikkönnen csak ebéd után bújt elő a garázsból, és a nap vége felé egyre jobb köröket autózva végül a 3. helyen zárt alig lemaradva honfitársától.

Csütörtökön kétszer kellett piros zászlóval megszakítani a tesztet, először a 4. helyen végző Kubica autója robbant le rossz helyen, később az 5. helyen záró Button mögött végző japán Nakajima Williamse okozott gondot.

Az utolsó előtt a 61 kört teljesítő Renault R28-at kormányzó Nelsinho Piquet lett, a leglassabbnak pedig a Toyotás olasz, Jarno Trulli bizonyult. A négynapos teszt leggyorsabb idejét még az első nap futotta a legutóbbi futamot megnyerő Ferraris Felipe Massa.

A teszt külön érdekessége volt, hogy jövő hét végén ugyanezen a pályán rendezik meg a következő futamot, így a négy alatt bőven nyílt alkalmuk a pilótáknak kipróbálni a versenybeállításokat.

A CSÜTÖRTÖKI TESZ VÉGEREDMÉNYE

1. M. Webber Red Bull Renault RB4 1:21.953 (+ 0.000) 37 kör
2. H. Kovalainen McLaren Mercedes MP4-23 1:23.589 (+ 1.636) 34 kör
3. K. Raikkonen Ferrari F2008 1:23.619 (+ 1.666) 34 kör
4. R. Kubica BMW Sauber F1.08 1:24.715 (+ 2.762) 32 kör
5. J. Button Honda RA108 1:24.873 (+ 2.920) 41 kör
6. K. Nakajima Williams Toyota FW30 1:24.927 (+ 2.974) 62 kör
7. N. Piquet Renault R28 1:26.100 (+ 4.147) 61 kör
8. J. Trulli Toyota TF108 1:32.150 (+ 10.197) 18 kör
Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
7 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
20 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
Tegnap, 19:11

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik