Brit autóipari cég veszi meg a japán Super Aguri csapatát

Vágólapra másolva!
2008.03.10. 18:29
A pénzügyi gondokkal küzdő Super Aguri tulajdonosai megállapodtak egy angol tanácsadó vállalattal a Formula-1-es istálló eladásáról, így nem forog veszélyben a csapat szereplése az idei világbajnoki sorozatban. Ugyanez nem mondható el az Ausztrál Nagydíj jövőjéről, bár most úgy tűnik sikerült kompromisszumos megoldást találni az időeltolódás problémájára.
Megmentik a Super Agurit, így Szato Takuma 2008-ban is rajthoz állhat
Fotó: Imago
Megmentik a Super Agurit, így Szato Takuma 2008-ban is rajthoz állhat
Megmentik a Super Agurit, így Szato Takuma 2008-ban is rajthoz állhat
Fotó: Imago
Megmentik a Super Agurit, így Szato Takuma 2008-ban is rajthoz állhat

A Honda motorral hajtott Super Aguri csapata 2006-tól tagja a száguldó cirkusz sorozatának. Az istállót az egykori japán Formula-1-es pilóta, Aguri Suzuki alapította.

Két évvel ezelőtt a japán Ide Yuji és honfitársa Szato Takuma volt a csapat két pilótája. Utóbbi azóta is ott ül a volán mögött, de társai többször is változtak. Yujit négy futam után a francia Franck Montagny váltotta, majd őt a japán Sakon Yamamoto követte, még ugyanebben a szezonban.

2007-ben Szato társa a brit Anthony Davidson lett, aki azóta is tagja a csapatnak. Az eddigi legjobb eredmény a japán nevéhez kötődik, aki 2007-ben a Kanadai Nagydíjon hatodikként ért célba. Emellett még egy pontszerző helyezést ért el a csapat. A tavalyi Spanyol Nagydíjion, nyolcadikként intették le Szatót.

Az istálló anyagi gondjaira idén januárban derült fény. A csapat hétfői közleménye szerint a gondokat a londoni székhelyű Magma Group fogja megoldani. A Super Agurit felvásároló cég az autóipar területén tevékenykedik, és a hírek szerint már a motorokat szállító Honda gyárral is megegyezett az együttműködésről.

Ezzel eldőlt, hogy Szato és Davidson az SA08-as gépekkel ott lesz az évadnyitó Ausztrál Nagydíj vasárnapi rajtjánál.

Annál a rajtnál, aminek időpontja sok problémát kavart az elmúlt napokban. Bernie Ecclestone-nak ugyanis eszébe jutott (jó sokat gondolkodhatott, mert már 1985 óta rendeznek futamot az ötödik kontinensen), hogy az időeltolódás miatt a kezdés nem kedvez az európai szurkolóknak. Az F-1 fura ura ezért azt is kilátásba helyezte, hogy a jövőben nem rendeznek több futamot a „kenguruk országában”.

Az versenysorozat atyaúristene attól teszi függővé az Ausztrál Nagydíj jövőjét, hogy a szervezők belegyeznek-e egy helyi idő szerint éjszaka kezdődő verseny rendezésébe.

Bernie Ecclestone erről folytat tárgyalásokat Kevin Rudd miniszterelnökkel. A legfrissebb hírek szerint sikerült kompromisszumot kötniük a feleknek, és az idei 15 óra 30 perces kezdés helyett (európai idő szerint hajnali fél hat), a jövőben másfél órával később rajtolhat a mezőny.
Legfrissebb hírek

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
2 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
3 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
6 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
20 órája

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
Tegnap, 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52
Ezek is érdekelhetik