Hamilton: motiváltabb vagyok, mint tavaly, de most másképpen

Vágólapra másolva!
2008.03.07. 19:36
Lewis Hamilton második Formula-1-es idényére készül a McLaren-Mercedessel. Miután tavaly, újoncként szerzett második helyével berobbant a száguldó cirkusz világába, most nagyon elszántan készül az új szezonra.

Hamilton éppen egy éve versenyzett először a Formula-1-ben, és az Ausztrál nagydíjon mindjárt a dobogón végzett. A szezon folyamán aztán még 11 alkalommal végzett az első háromban. Négy futamot meg is nyert, köztük az egyiket éppen a Hungaroringen.

A most 23 éves angol pilóta sokáig vezette is az összetett versenyt, végül azonban óriási csatában, mindössze egy ponttal szorult a ferraris Kimi Räikkönen mögé az utolsó futamon, Brazíliában.

Hamilton tehát csak egy hajszállal maradt csak le arról, hogy újoncként világbajnok legyen. A tavalyi év tapasztalatai is a hasznára lesznek idén, így most már sokan a szezon előtt világbajnoki címet várnak tőle.

A 2007-es év legjobb újonc sportolójának járó Laureus-díjjal kitüntetetett versenyző ugyanakkor óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban a SKY Sportsnak adott nyilatkozatában: „Általában nem szoktam elvárásokat támasztani sem magammal, sem másokkal szemben. Inkább a célokra összpontosítok. Az idei célok számomra és a csapat számára a következők: minél több futamot befejezni, minél többet megnyerni, és megszerezni a csapat-világbajnoki címet.”

„Még motiváltabb vagyok, mint tavaly, de most egy kicsit másképpen.” – mondta Hamilton. „A tavalyi év amolyan izgalmas vakrepülés volt, idén azonban már tapasztaltabb vagyok, tudom, hogy mire számíthatok.”

A teszteredmények kapcsán arról is beszélt Hamilton, hogy most még tartalékolja az energiát, de már alig várja, hogy elkezdődjön a szezon, és mindent beleadhasson. A brit pilóta tökéletesen megbízik az autójában. Azt mondja, a gép erősebb, mint a tavalyi, így joggal bízhat benne, hogy győzelemmel kezdheti az idényt Melbourne-ben, ami nem csak neki, de a McLaren istállónak is megadná a szezon jó alaphangját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik