Ezúttal Mark Webbernél nem akadt gyorsabb, Lewis Hamilton harmadik

Vágólapra másolva!
2008.02.03. 19:33
Barcelonában a harmadik nappal véget is ért a Formula-1-s tesztsorozat katalóniai állomása. A záró nap leggyorsabbjának Mark Webbernél bizonyult, aki sorrendben Heikki Kovalainent, Lewis Hamiltont, Roberto Kubicát és Fernando Alonsót utasította maga mögé. A teszten hét csapat tizenhárom pilótája vett részt.
A vártnál kicsit talán gyengébbre sikerült Fernando Alonso barcelonai tesztje, de a spanyol közeg változatlanul, ettől teljesen függetlenül ajnározza
Reuters
A vártnál kicsit talán gyengébbre sikerült Fernando Alonso barcelonai tesztje, de a spanyol közeg változatlanul, ettől teljesen függetlenül ajnározza
A vártnál kicsit talán gyengébbre sikerült Fernando Alonso barcelonai tesztje, de a spanyol közeg változatlanul, ettől teljesen függetlenül ajnározza
Reuters
A vártnál kicsit talán gyengébbre sikerült Fernando Alonso barcelonai tesztje, de a spanyol közeg változatlanul, ettől teljesen függetlenül ajnározza


A világbajnokságon akár a végső győzelemre is esélyesek közül Hamilton az első tesztnap legjobbjaként akkor 1:22.263-mal zárt, őt Alonso követte 1:22.889-cel. Rajtuk kívül már csak Kubica ment 1:23 alá, a többiek azon kívül futottak. A vasárnapi első Webber 1:23.547-tel zárt.

A második napon jött a nagy meglepetés, hiszen a Toro Rosso két pilótájának, az első helyen végző Sebastian Vettelnek és a második Sebastien Bourdais-nak csak a hátát látták a riválisok.

Teszt ide vagy oda, a Toro Rosso Barcelonában letette új autójának a névjegyét. Amit nemcsak a második nap helyezése, hanem leginkább annak időeredménye bizonyít.

Persze, nem a teszten kell gyorsnak és megbízhatónak lenni, hanem a versenyévadban. Viszont: csak és kizárólag a Toro Rosso két autója tudott 1:22 alá kerülni az egész barcelonai teszt során. Őket szombaton Hamilton követte, Kovalainen, Kubica és Alonso előtt.

Utóbbi négy vasárnap is egymás után zárt, mindössze egy változással: a két McLaren-pilóta cserélt helyet egymással. Viszont befutott eléjük Webber. A két Toro Rosso-pilóta ezúttal a „mezőnyben” végzett, több mint egy másodperccel elmaradva szombati köridejüktől. Mindez eléggé hullámzó teljesítményt sejtet…

Vasárnap a felhős, borús idő ellenére a pálya száraz volt, egészen a teszt utolsó órájáig, amely csak egy kicsit rövidített az eredetileg tervezett programidőn.

A Honda új autója viszont a legkevésbé sem meggyőző: Barrichello a 11., Button a 13. helyen zárta a vasárnapot.

A teszt csak Barcelonában ért véget, hiszen Bahrainban - kétszer három napon keresztül - a Ferrari és a Toyota készül a szezonra.

FORMULA-1-ES TESZT, BARCELONA:

3. NAP:
1. M. Webber Red Bull 1:22.385 perc 65 kör
2. H. Kovalainen McLaren 1:22.422 67
3. L. Hamilton McLaren 1:22.459 92
4. R. Kubica BMW 1:22.492 83
5. F. Alonso Renault 1:22.509 63
6. N. Heidfeld BMW 1:22.874 79
7. S. Bourdais Scuderia Toro Rosso 1:22.887 80
8. D. Coulthard Red Bull 1:23.889 81
9. N. Piquet jr. Renault 1:23.039 64
10. S. Vettel Scuderia Toro Rosso 1:23.232 74
11. R. Barrichello Honda 1:23.795 84
12. A. Sutil Force India F1 1:23.800 86
13. J. Button Honda 1:23.808 85
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik