A lelkileg is megerősödött Lewis Hamilton új lapot nyitott 2008-ra

Vágólapra másolva!
2008.01.08. 13:48
Lewis Hamilton ismét kijelentette, testileg és lelkileg is alaposan megerősödött a tavalyi szezonban, így a korábbinál is felkészültebben várja a Formula-1-es világbajnokság márciusi rajtját. A brit versenyző új lapot nyitott 2008-ra és úgy érzi, csapata, a McLaren-Mercedes is túltette magát a tavalyi évad csalódásain.
Lewis Hamilton Brazíliában veszítette el a világbajnoki címet
Lewis Hamilton Brazíliában veszítette el a világbajnoki címet
Lewis Hamilton Brazíliában veszítette el a világbajnoki címet
Lewis Hamilton Brazíliában veszítette el a világbajnoki címet

Ismert, Hamilton viszonya gyorsan megromlott a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval, míg a wokingi istálló életét hónapokon át megkeserítette a Ferrari kapcsán kirobbant kémügy. A McLarent végül kizárták a konstruktőrök sorozatából, míg a brit és a spanyol pilóta előtt 1 pontos előnnynel a ferraris Kimi Räikkönen lett a világbajnok.

„Újra kezdjük a harcot, friss lapot nyitottunk a tavalyi tapasztalotak hasznosítva. Most erősebbnek érzem magam, alig várom már a tesztelés kezdetét és az első versenyt” – jelentette ki Hamilton, aki természetesen részt vett hétfőn a csapat stuttgarti autóbemutatóján.

A brit pilóta úgy érzi, a 2007-es csalódások nem vetették vissza csapatát, sőt inkább kedvezően hatottak az elmúlt hetek eseményeire. A McLarennek mindenestre ismét az a célja, hogy 1999 után ismét világbajnok legyen a száguldó cirkuszban.

„Erősebb a kapcsolatunk, mint bármikor korábban. Persze tagadhatatlan, hogy feszültséget teremt, ha másokkal együtt élhetsz át olyan tapasztalatokat, mint amelyekkel mi találkoztunk a tavalyi évben. De ezektől a kapcsolatunk is erősödik” – magyarázta Lewis Hamilton.

A tavalyi ezüstérmes versenyző szerint sokat segít az is, hogy már évek óta együtt „él” a McLarennel.

„A csapat össze tagja tudja, milyen keményen dolgoztam, hogy az autónk az élre kerüljön. Őszintén elismerem, hogy még jobban érzem magam a csapatnál, és nem hiszem, hogy Heikki Kovalainennek bármilyen gondja támadna majd a beilleszkedéssel”

Lewis Hamilton kitért a tavalyi szezonzárásra is, és tagadja, hogy a McLarent összetörte a világbajnoki cím elvesztése. Pedig lett volna oka az istállónak az elkeseredésre, hiszen a végső siker az utolsó futamon csúszott ki a brit klasszis kezéből.

„A brazíliai hazatérés után egy kávézóban találkoztunk és Ron (Dennis) mindenkinek megköszönte az elvégzett munkát. Én is így tettem. Összegzésként pedig elhangzott: gyerünk, folytassuk a munkát, és küzdjünk meg a sikerért” – emlékezett a néhány héttel ezelőtti történésekre Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb sportolója.

Lewis Hamilton elárulta: a csapat lelkesedése most sokkal nagyobb, mint a tavalyi szezon bármelyik pillanatában.

„Ez jó hatást gyakorol rám is, hiszen a szezon végén arra volt szükségem, hogy újraépítsem magam. Úgy érzem, évről-évre tapasztaltabb leszek. A bírálatok, a hibák és a csalódások és még a győzelmek is jobbá tehetnek, emberileg is. Jó jel, ha mosolyogva távoztál olyan futamról, amelyen sikertelen voltál, pedig megnyerhetted volna a világbajnokságot” – szögezte le Hamilton.

A stuttgarti bemutatón a két versenyző (Lewis Hamilton, Heikki Kovalainen) mellett a két tesztpilóta (Pedro de la Rosa, Gary Paffett) is megjelent. A csapat szerdától öt napon át Jerezben tesztel: Kovalainen az első, míg Hamilton a második napon mutatkozik be.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik