Hamilton mindent megtesz azért, hogy új csapattársát is legyőzze

Vágólapra másolva!
2007.11.05. 20:15
Az önéletrajzi könyvét hétfőn bemutató Lewis Hamilton közölte, elfogadja a McLaren-Mercedes döntését, bárkit is igazol a pénteken menesztett a kétszeres világbajnok Fernando Alonso helyére. Az 58. Formula-1-es vb-n második helyezett brit klasszis azonban máris „hadüzenetet” küldött: mindent megtesz azért, hogy jövőre is legyőzze csapattársát.
Hétfőn mutatták be Lewis Hamilton önéletrajzi könyvét
Reuters
Hétfőn mutatták be Lewis Hamilton önéletrajzi könyvét
Hétfőn mutatták be Lewis Hamilton önéletrajzi könyvét
Reuters
Hétfőn mutatták be Lewis Hamilton önéletrajzi könyvét

„Nem nyugtalankodom amiatt, hogy kivel szerepelek majd együtt” – kezdte a Reutersnek adott nyilatkozatát Hamilton.

A 22 éves versenyző a hétvégén Nico Rosberget, Heikki Kovalainent és Adrian Sutilt említette reménybeli társként.

„Újabb csapatdöntés előtt állunk, és elfogadom azt, bárkit is választunk. Boldog vagyok, hogy enyém az egyik ülés. Maradok és azt teszem majd, amit imádok” – szögezte le Hamilton.

„Örömmel fogadom azt a versenyzőt, aki hozzánk szerződik. Remélem, hogy ő is keményen dolgozik majd azért, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Én bizonyosan olyan keményen küzdök majd, mint eddig, de lehet, hogy még keményebben, mint idén” – jelentette ki a világbajnokság ezüstérmese.

Lewis Hamilton egyébkén amiatt sem aggódik, hogy valószínűleg egy kevés tapasztalattal rendelkező pilóta kerül mellé. Úgy véli, más sportágakra is jellemző a vérfrissítés.

„A futballban is rengeteg fiatal csapattal találkozhatunk. Az F-1-ben is jön az új generáció, számos fiatal és tehetséges pilótával találkozhatunk” –érvelt a fiatalember.

Az idei szezont újoncként kezdő brit pilóta egy ponttal veszített Kimi Räikkönennel szemben. A kezdeti jó viszonya után alaposan megromlott a kapcsolata Fernando Alonsóval, és a McLaren végül úgy döntött, hogy utóbbit meneszti.

„Sok sikert kívánok Fernandónak, remélem, hogy sikeres lesz, bárhová is igazol. De azon leszek, hogy felvegyem vele a harcot. Nagyon várom már a csatánkat” – jegyezte meg a brit klasszis.
Legfrissebb hírek

„Úgy voltam vele, hogy a fenébe is, nem érdekel” – Russell szerint hibás a rendszer

F1
8 órája

„Akár banánokat is dobálhatnánk” – nem aratott sikert a Monaco-szabály

F1
9 órája

Norris a monacói győzelemmel szinte teljesen eltüntette lemaradását a bajnokságban

F1
11 órája

Rekordáron elkelt Michael Schumachernek a 2001-es Magyar Nagydíjon győztes Ferrarija

F1
17 órája

Norris igyekszik kiélvezni a pillanatot; Leclerc-t frusztrálja, hogy nem jött össze a pole

F1
2025.05.24. 20:44

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17

Norris elrontotta a monacói népünnepélyt – McLaren-pole pozíció az év legfontosabb időmérőjén

F1
2025.05.24. 15:30

Leclerc változatlanul az élen; Hamilton összetörte a Ferrarit az utolsó monacói edzésen

F1
2025.05.24. 12:09
Ezek is érdekelhetik