Az összetettben négy pontos előnnyel vezető Lewis Hamilton csalódott amiatt, hogy csak a második helyről indulhat, de így is bizakodva várja az 58. Formula-1-es világbajnokság 18 órakor kezdődő Brazil Nagydíját. A McLaren brit klasszisa úgy véli, jó pozícióból vághat a versenynek, minden esélye meg van arra, hogy világbajnokként érjen célba.

Lewis Hamilton élete versenye előtt

Lewis Hamilton élete versenye előtt
„Nem örültem annak, hogy elveszítettem az első helyet, hiszen nagyon közel jártam a megszerzéséhez. Rendkívül élveztem az időmérő edzést, nagyszerű volt az autótm, a csapatom jó munkát végzett – jelentette ki Hamilton, majd így folytatta: - Jól sikerült az utolsó gyors köröm. Igaz, az utolsó kanyarban veszítettem némi időt, de ez nem az én hibámból adódott. Ettől eltekintve, tökéletes kört mentem. Nagyon boldog vagyok, jó helyről indulhatok.”
A brit újoncnak nem kell nyernie Interlagosban, de nagyon figyelnie kell riválisaira. Ha csapattársa, Fernando Alonso diadalmaskodik, akkor csak a második hely jelent világbajnoki címet Hamiltonnak.
„Nagyon izgatott és bizakodó vagyok a versenyt illetően. Szerencsére, nyugodtan várom a kezdést. Az autóm remekül passzol a stílusomnak, a pályát is imádom. A közönség rendkívül lelkes, örülök, hogy vannak, akik nekem szurkolnak” – mondta a 22 éves pilóta.
Lewis Hamilton pénteken azért izgulhatott, mert vizsgálatot indítottak ellene szabálytalan abroncs-használat miatt, de a szombati időmérő sem ment simán. Az utolsó szakasz hajrájában rövid ideig akadályozta Kimi Räikkönen haladását, de ezt az „ügyet” is megúszta.
„A boxutca elhagyása után a csapatom figyelmeztetett arra, hogy közel vagyok Kimihez. A visszapillantó tükröm vibrált, ezért nem láttam őt. Persze, mindent megtettem azért, hogy kitérjek az útjából. Elnézést kérek tőle, ha mégis akadályoztam a gyors körében. Azt azonban nem gondolom, hogy miattam veszített időt” – magyarázkodott Hamilton.
Legfrissebb hírek

Még nem dőlt el a világbajnokság - Ideális ív
Népsport
2012.11.19. 10:13

A ferrarisok már ünnepeltek, a végén mégis Hamilton lett a bajnok!
F1
2008.11.02. 17:54

Fernando Alonso ismét az utolsó pillanatban autózta a legjobb időt
F1
2008.11.01. 15:17

A Ferrari és Kimi Räikkönen volt a leggyorsabb Paul Ricardban
F1
2008.05.15. 20:02

F1, benzinügy: a franciaországi sztrájk miatt Londonban döntenek
F1
2007.11.13. 15:01

Lewis Hamilton kizárások révén nem is szeretne világbajnok lenni
F1
2007.10.23. 09:57

Formula-1: 2014-ig Interlagosban rendezik a Brazil Nagydíjat
F1
2007.10.23. 09:54

Formula–1: Ron Dennist vádolja a kárörvendő spanyol sajtó
F1
2007.10.22. 15:16
Ezek is érdekelhetik