Formula–1: a Toyota megerősítette, neki is kellene Alonso

Vágólapra másolva!
2007.10.08. 15:18
John Howett, a Toyota Formula–1-es csapat elnöke megerősítette: amennyiben Fernando Alonsót (képünkön) le lehet igazolni a McLaren-Mercedestől, a japán autógyár kölni székhelyű istállója kapva-kapna a kétszeres világbajnok után. Howett erről a német SID (Sports-Informations-Dienst) nevű hírügynökségnek nyilatkozott.

„A Toyotát nagyon érdekelné a lehetőség (Alonso szerződtetése), ha ez megoldható lenne” – fogalmazott a sportvezető a SID-nek.

Mint imeretes, Alonsónak rossz a viszonya a McLaren vezetőivel, a Kínai Nagydíj előtt például Ron Dennis csapatfőnököt bírálta nyíltan a spanyol, újságírók előtt.

Alonso nyilatkozatából kiderül, hogy véleménye szerint Dennis neem őszinte ember, és sokszor jobban tenné, ha hallgatna, ahelyett, hogy hazudik.

Minthogy Lewis Hamilton biztosan a McLaren-Mercedes versenyzője marad, Alonssót pedig nem szeretik Wokingban, kicsi a valószínűsége, hogy 2008-ban is a brit-német istálló tagja lesz.

Ha viszont távozik, akkor a legvalószínűbb, hogy visszatér a Renault-hoz, amellyel két világbajnoki címet is szerzett. Flavio Briatore, a francia csapat első embere már kijelentette, hogy visszahozná korábbi kedvencét.

A Toyota emiatt legfeljebb második lehetőségként jöhet szóba. Mint megírtuk, a kölniektől Ralf Schumacher biztosan távozik az idény végén, az azonban még nem ismert, hogy ki léphet a helyére.
Legfrissebb hírek

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
8 órája

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
12 órája

Gasly az élre repítette az Alpine-t a szaúdi nyitányon; Verstappen kilencedik

F1
16 órája

„Miért ne akarnák szerződtetni Verstappent?" – Russell reagált a pletykákra

F1
17 órája

„Képes lehetek legyőzni őt" – Cunoda már most ellesett néhány dolgot Verstappentől

F1
19 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
2025.04.17. 23:51

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
2025.04.17. 15:53

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37
Ezek is érdekelhetik