Formula-1: tulajdonosváltás a Spyker-csapatnál 88 millió euróért

Vágólapra másolva!
2007.09.21. 12:54
A névadó holland autógyártó cég 88 millió eurórért eladja a Formula-1-es világbajnokságban szereplő Spyker-csapatot. Így szinte bizonyos, hogy jövőre ismét új néven szerepel az istálló, de az üzletről szeptember 29-én még szavazniuk kell a mostani részvényeseknek.
Az autosport.com beszámolója szerint a tulajdonosváltás nem hozott meglepetést, mert már néhány héttel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy egy üzleti konzorcium szerzi meg a Spykert. Az üzleti vállalkozást a holland autógyártó cég korábbi vezetője, Michiel Mol és az indiai Vijay Mallya „jegyzi”.

Az ázsiai üzletember hazájának egyik vezető sörkereskedője és légitársaságot is működtet.

A Spyker elődje a szintén egy szezont „megélő” Midland volt. A 2005-ös szezonban pedig még Eddie Jordan nevét viselte a csapat.

A Spyker az idei szezon 13 millió eurós veszteséget könyvelhetett el az F-1-ben. Ezzel az autógyártó cég „negatívuma” 29,9 millió lett, szemben a tavalyi, egész éves 1,1 milliós veszteséggel.
Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
11 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
16 órája

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
19 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17
Ezek is érdekelhetik