Felipe Massa mellett Alonso volt a legboldogabb a dobogósok közül

Vágólapra másolva!
2007.08.26. 18:16
Az edzéselsőként győztes Felipe Massa mellett a 100. Formula-1-es versenyén szereplő Fernando Alonso volt igazán boldog a Török Nagydíj dobogósai közül, mivel Kimi Räikkönen úgy véli, a szombati időmérő edzés eredménye miatt nem lehetett esélye a győzelemre. A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton egy defekt miatt csak az ötödik helyen ért célba, de úgy véli, továbbra is jó esélye lesz a végső elsőség megszerzésére.
Az isztambuli dobogósok: Räikkönen, Massa és Alonso
Reuters
Az isztambuli dobogósok: Räikkönen, Massa és Alonso
Az isztambuli dobogósok: Räikkönen, Massa és Alonso
Reuters
Az isztambuli dobogósok: Räikkönen, Massa és Alonso

Massa tavaly is nyert az első rajtkockából indulva nyerte az isztambuli száguldást, a mostani „duplázás” révén pedig még mindig bízhat a világbajnoki címben.

„Csodálatos érzés – kezdte nyilatkozatát a Ferrari brazil klasszisa, majd így folytatta: - Igazán fantasztikus ez a siker, imádom ezt a pályát. Itt értem el életem első futamgyőzelmét, a tavalyi verseny óta harcolok jó eséllyel a legjobbakkal”.

A maranellói ász győzelmét a Massa-család a helyszínen látta, így Felipe diadala óriási boldogságot okozott.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Rendkívül megindító volt az eredményhirdetés, csapatomnál is imádják a hasonlóan érzelmes ünneplést. Büszke vagyok, hogy édesapám és édesanyám előtt nyertem” – mondta Massa.

A brazil versenyző hátránya 15 pont összetettben, így az utolsó futamon mindent bele kell adnia, hogy az élre kerüljön.

Kimi Räikkönen a mostani második hellyel éppen csapattársa mögé került a pontversenyben, úgy érzi, a Török Nagydíjon nem lehetett esélye a győzelemre.

„Kiváló volt az autóm, de ilyen helyzetben nagyon nehéz előzés. A verseny igazából már szombaton eldőlt. A boxkiállásokban bíztam, de ha csapattársak csatáznak, akkor általában az a jobb, aki jobb helyről rajtol. Most én sem tudtam előzni” – jelentette ki Räikkönen.

A finn pilóta két körrel a leintés előtt futotta a verseny leggyorsabb körét, s erre meglepő indokkal szolgált.

„Unatkoztam, mert nem jó dolog, ha valaki mögött kell haladnod. Az F-1-ben manapság már elsősorban az időmérő edzés dönti el a futamok sorrendjét. Most azonban magamat akartam szórakoztatni azzal, hogy gyorsabb tempóra váltottam…” – szögezte le Räikkönen.

Fernando Alonso 100. futamán vett részt, s a rossz rajt után szinte ajándékba kapta a harmadik helyet, ehhez Lewis Hamilton defektjére volt szüksége.

„A start után elveszítettem győzelmi esélyemet, utána pedig próbáltam tartani a tempómat, vártam a csodára. Ehhez Hamilton balszerencséjére volt szükségem. Örülök az eredményemnek, ennél többre most nem számíthattam. Úgy érzem, hogy a Ferrari egy lépéssel előttünk jár, de úgy érzem, van esélyem a világbajnoki címre. Négyen csatázunk az elsőségért, a szerencsésebb versenyző örülhet a végén” – értékelt Alonso.

Csapattársa, Lewis Hamilton szerint a balszerencsés defekt ellenére a csapat jó munkát végzett a hétvégén, nincs miért aggódnia, hiszen öt pont maradt az előnyéből.
„Mindig lesznek visszaesések: emlékezhetnek, a legutóbbi versenyt én nyertem. Öt futam maradt hátra, öt pont az előnyöm, de semmi sem dőlt el”.

Két hét múlva következik a monzai Autodromo Nazionalén az Olasz Nagydíj, amely páratlan izgalmakat ígér a nagyszerű szurkolótábor előtt.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁK:
1. Lewis Hamilton brit, McLaren-Mercedes 84
2. Fernando Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 79
3. Felipe Massa brazil, Ferrari 69
4. Kimi Räikkönen finn, Ferrari 68
5. Nick Heidfeld német, BMW-Sauber 47
6. Robert Kubica lengyel, BMW-Sauber 29
7. H.Kovalainen finn, Renault 19
8. G.Fisichella olasz, Renault 17
9. Alexander Wurz osztrák, Williams-Toyota 13
10. Nico Rosberg német, Williams-Toyota 9
11. Mark Webber ausztrál, Red Bull-Renault 8
12. David Coulthard brit, Red Bull-Renault 8
13. Jarno Trulli olasz, Toyota 7
14. Ralf Schumacher német, Toyota 5
15. Takuma Szato japán, Super Aguri-Honda 4
16. Jenson Button brit, Honda 1
17. Sebastian Vettel német, Toro Rosso-Ferrari (BMW-Sauber 1) 1
18. R.Barrichello brazil, Honda 0
19. Scott Speed amerikai, Toro Rosso-Ferrari 0
20. Anthony Davidson brit, Super Aguri-Honda 0
21. Adrian Sutil német, Spyker-Ferrari 0
22. Christijan Albers holland, Spyker-Ferrari 0
23. Vitantonio Liuzzi olasz, Toro Rosso-Ferrari 0
24. Szakon Jamamoto japán, Spyker-Ferrari 0
24. Markus Winkelhock német, Spyker-Ferrari 0

VIDEÓ – FELIPE MASSA POLE POZÍCIÓT ÉRŐ KÖRE A 3. TÖRÖK NAGYDÍJON

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik