Formula-1: Mansell szerint nem kell utcára vinni a McLaren-ügyet

Vágólapra másolva!
2007.08.07. 14:50
Címkék
Nigel Mansell nem érti, a McLaren-istálló miért engedte meg két pilótájának, Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak, hogy konfliktusukat kivigyék az utcára és azt széles körben nyilvánosságra hozzák.
"A csapatnak házon belül kellett volna kezelnie az ügyet, ez nem tartozik a széles publikumra" - nyilatkozta a BBC-nek a legendás Forma-1-es pilóta, akit 187 futamon 31 alkalommal intettek le elsőként. "Nekem sem volt a legjobb barátom Alain Prost, Nelson Piquet vagy Keke Rosberg, de ezt nem közöltük a sajtóval, hanem magunk intéztük el a problémáinkat."

Mansell azt sem érti, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) miért avatkozott közbe és sorolta öt hellyel hátrébb Alonsót, s azt sem, hogy a McLaren-csapatot megfosztották a pontoktól.

"Ez az egész história az istállóra, meg a két versenyzőre tartozik, ha bajuk van egymássál, intézzék el, a lovagiasság szabályai szerint."

A McLaren két versenyzője közötti - közel sem baráti - viszony a hétvégi magyar GP-n mérgesedett el. Az időmérő edzés során előbb a brit versenyző nem engedte el a pályán a spanyolt, majd a boxutcában Alonso tartotta fel csapattársát. Ezért a versenybizottság Alonsót az elsőről a hatodik helyre sorolta vissza, az istálló pedig nem kaphatott pontot a futamon, amelyet Hamilton nyert meg, Alonso pedig negyedik lett.

Mansell 1992-ben a Williamsszel nyerte világbajnoki címét, 1989-ben és 1990-ben Ferrarival versenyzett. Ő volt az utolsó pilóta, akit még az olasz istálló alapítója, Enzo Ferrari szerződtetett.

MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik