Reuters
A rajt utáni pillanatok. Hamilton biztosan jött el, Räikkönen (jobbra) megelőzte Nick Heidfeldet (balról a harmadik). A kép bal szélén Alonso McLarenje látható
Reuters
A rajt utáni pillanatok. Hamilton biztosan jött el, Räikkönen (jobbra) megelőzte Nick Heidfeldet (balról a harmadik). A kép bal szélén Alonso McLarenje látható
A rajt Hamiltonnak és Räikkönennek sikerült a legjobban az élbolyból, a brit természetszerűleg megtartotta az első helyet, míg a Ferrari finn pilótája megelőzte Nick Heidfeldet (BMW), és feljött a második helyre.
Fernando Alonso a hatodik helyről indulva a pálya jobb szélére húzodott, de ott volt Nico Rosberg, aki keményen védte a pozícióját, és miután a spanyol lekapta a lábát a gázról, Kubica is megelőzte. Alonso visszacsúszott a hetedik helyre.
A kétszeres világbajnok az első kör végén, a célegyenes előtti hajtűkanyarban „besokallt”, kisodródott, így Mark Webber (Red Bull-Renault) is lehagyta.
A következő körben a hispán visszaelőzött, majd Robert Kubica mellett is elhúzott a célegyenes végén, így ismét hatodik volt.
Reuters
Lewis Hamilton most már ugyanúgy három futamot nyert ebben az évben, mint Alonso és Räikkönen
HAMILTON BOCSÁNATOT KÉRT
Bocsánatot kért a McLaren-Mercedes csapattól a Magyar Nagydíj rajtja előtt Lewis Hamilton, amiért az időmérő edzésen nem tartotta be a csapat utasítását, és Fernando Alonso előtt jött ki a pályára a kvalifikáció utolsó szakaszában.
A későbbi futamgyőztes brit pilóta elmondta: volt egy közös megbeszélésük a futam előtt, amelyen hátborzongató hangulat uralkodott.
„Ron (Dennis csapatfőnök) elképesztően dühös volt rá, nem tudom, lehet, hogy még most is az – mondta az ITV brit televíziónak Hamilton. – Amikor annak a csapatfőnöknek az utasítását nem tartod be, aki megadta neked a lehetőséget, hogy bizonyíts, olyankor elég nehéz a helyzet.”
„Végső soron azonban ki kell állnod azért, amit gondolsz, amit érzel. Akkor ezt a döntést hoztam, és így alakult. (…) Bocsánatot kértem ezért a döntésért Rontól, és azt mondtam, hogy többet nem fog megtörténni.”
A fiatal brit hozzátette még: annak, hogy Alonso szándékosan kitolt vele, bizonyos lesznek következményei a kettejük kapcsolatában. Hozzátette: egészen jóban van a kétszeres világbajnokkal, és próbálja is megőrizni ezt a a jó kapcsolatot, de ez nem lesz könnyű.
Az élen Hamilton előbb elhúzott, de 5-6 kör után Räikkönen felgyorsult, és többször egymás után megfutotta a leggyorsabb kört.
Ők ketten nagy tempóban távolodtak a többiektől, és a 9. körtől szinte azonos időket autóztak. Bár három másodpercre voltak egymástól, parádés volt, amit műveltek.
A finn aztán egyszer csak elkövethetett egy súlyos hibát, mert másfél másodperccel futott lassabb kört, mint az angol újonc, és máris 4,6 mp volt a hátránya.
A 17. körben elkezdődtek a boxkiállások az élmezőnyben, Heidfeld és Alonso is megállt tankolni.
A 18. körben Hamilton és Räikkönen egyszerre állt ki tankolni, s utána a Ferrari-pilóta néhány körön belül szorosan felzárkózott a fiatal brit mögé.
A 29. percben egy másodperc alá csökkent a differencia, de aztán Räikkönen kicsit lemaradt, hogy elkerülje a Hamilton autója által keltett heves légörvényeket.
Érdekes helyzetet idézett elő, amikor Felipe Massa a 11. helyről a versenytáv felénél kiállt tankolni, és éppen a Hamilton–Räikkönen páros elé jött vissza.
A brazil rövidet tankolt, és ahelyett, hogy körhátrányba került volna, elhúzott az éllovas kettőstől.
Időközben Fernando Alonso a 7. helyen, Ralf Schumacher mögött küszködött.
A 37. körben feladta a versenyt a Magyar Nagydíj tavalyi győztese, a brit Jenson Button, akinek a célegyenes előtti hajtű-kombinációban állt meg a Hondája.
Räikkönen 24 körrel a vége előtt tankolt másodszor. Talán abban bíztak a Ferrarinál, hogy a lágyabb gumikkal a finn tud néhány nagyon gyors kört teljesíteni, Hamilton pedig forgalomba kerül, de a számításuk nem jött be.
A brit az 50. körben állt ki, s a tankolása után jó öt másodpercre nőtt az előnye riválisával szemben.
A finn 13 körrel a leintés előtt mégis minden korábbinál jobban „rámászott” Hamiltonra, és megindította a végső ostromot a győzelemért.
Ez a támadás azonban nem tartott sokáig, hiszen annyivel nem tudott gyorsabb lenni a „Jégember”, hogy akár egyetlen előzési manővert is kezdeményezzen.
Lewis Hamilton megnyerte a 22. Magyar Nagydíjat, így pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta. Az összetettben kettőpontos előnyét hétpontra hizlalta a fiatal angol Fernando Alonsóval szemben.
22. MAGYAR NAGYDÍJ, A VB-SOROZAT 11. FUTAMA, HUNGARORING (MOGYORÓD)
A 70 KÖRÖS VERSENY VÉGEREDMÉNYE: 1. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | 1:35:52,991 óra (191,859 km/óra átlag) |
2. | Kimi Räikkönen | finn | Ferrari | + 0,715 |
3. | Nick Heidfeld | német | BMW-Sauber | + 43,129 |
4. | Fernando Alonso | spanyol | McLaren-Mercedes | + 44,858 |
5. | Robert Kubica | lengyel | BMW-Sauber | + 47,616 |
6. | Ralf Schumacher | német | Toyota | + 50,669 |
7. | Nico Rosberg | német | Williams-Toyota | + 59,139 |
8. | Heikki Kovalainen | finn | Renault | + 1:08,104 |
9. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | + 1:16,131 |
10. | Jarno Trulli | olasz | Toyota | + 1 kör |
11. | David Coulthard | brit | Red Bull-Renault | + 1 kör |
12. | Giancarlo Fisichella | olasz | Renault | + 1 kör |
13. | Felipe Massa | brazil | Ferrari | + 1 kör |
14. | Alex Wurz | osztrák | Williams-Toyota | + 1 kör |
15. | Szato Takuma | japán | Super Aguri-Honda | + 1 kör |
16. | Sebastien Vettel | német | Toro Rosso-Ferrari | + 1 kör |
17. | Adrian Sutil | német | Spyker-Ferrari | + 2 kör |
18. | Rubens Barrichello | brazil | Honda | + 2 kör |
KIESETT A VERSENYBŐL: Vitantonio Liuzzi | olasz | Toro Rosso-Ferrari | + 28 kör |
Anthony Davidson | brit | Super Aguri-Honda | + 29 kör |
Jenson Button | brit | Honda | + 35 kör |
Jamamoto Szakon | japán | Spyker-Ferrari | + 66 kör |
LEGGYORSABB KÖR: 70. kör | Kimi Räikkönen | finn | Ferrari | 1:20,047 |
A PONTVERSENYEK ÁLLÁSA
PILÓTÁK: 1. | Lewis Hamilton | brit, McLaren-Mercedes | 80 pont |
2. | Fernando Alonso | spanyol, McLaren-Mercedes | 73 |
3. | Kimi Räikkönen | finn, Ferrari | 60 |
4. | Felipe Massa | brazil, Ferrari | 59 |
5. | Nick Heidfeld | német, BMW-Sauber | 42 |
6. | R. Kubica | lengyel, BMW-Sauber | 28 |
7. | G. Fisichella | olasz, Renault | 17 |
8. | H. Kovalainen | finn, Renault | 16 |
9. | A. Wurz | osztrák, Williams-Toyota | 13 |
10. | M. Webber | ausztrál, Red Bull-Renault | 8 |
11. | D. Coulthard | brit, Red Bull-Renault | 8 |
12. | J. Trulli | olasz, Toyota | 7 |
13. | N. Rosberg | német, Williams-Toyota | 7 |
15. | R. Schumacher | német, Toyota | 5 |
14. | T. Szato | japán, Super Aguri-Honda | 4 |
16. | S. Vettel | német, BMW-Sauber | 1 |
17. | J. Button | brit, Honda | 1 |
18. | R. Barrichello | brazil, Honda | 0 |
19. | S. Speed | amerikai, Toro Rosso-Ferrari | 0 |
20. | A. Davidson | brit, Super Aguri-Honda | 0 |
21. | V. Liuzzi | olasz, Toro Rosso-Ferrari | 0 |
22. | A. Sutil | német, Spyker-Ferrari | 0 |
23. | C. Albers | holland, Spyker-Ferrari | 0 |
24. | M. Winkelhock | német, Spyker-Ferrari | 0 |
GYÁRTÓK: 1. | McLaren-Mercedes | 138 pont |
2. | Ferrari | 119 |
3. | BMW-Sauber | 71 |
4. | Renault | 33 |
5. | Williams-Toyota | 20 |
6. | Red Bull-Renault | 16 |
7. | Toyota | 12 |
8. | Super Aguri-Honda | 4 |
9. | Honda | 1 |
10. | Toro Rosso-Ferrari | 0 |
11. | Spyker-Ferrari | 0 |