Elképesztő a nyomás Fernando Alonsón, a spanyol mégis bizakodik

Vágólapra másolva!
2007.06.01. 20:14
Fernando Alonso szoros versenyben győzte le Monacóban csapattársát, Lewis Hamiltont, de később kiderült, nem is lehetett csata a két McLaren-pilóta között. Alonso két rosszul sikerült futam után ismét tele van önbizalommal, és biztos benne, hogy ha legalább 76 ponttal érkezik meg augusztusban a Hungaroringre, újra világbajnok lesz.
Fernando Alonso egyelőre vezet a pontversenyben
www.autosport.com
Fernando Alonso egyelőre vezet a pontversenyben
Fernando Alonso egyelőre vezet a pontversenyben
www.autosport.com
Fernando Alonso egyelőre vezet a pontversenyben

A kétszeres világbajnok úgy véli, a McLaren-csapat szabályosan járt el Monte Carlóban.

A vb-pontversenyt Lewis Hamiltonnal holtversenyben vezető spanyol úgy gondolja, kilencven százalékban használja ki autója lehetőségeit.

Szerinte a szezon második felére teljesen összebarátkozik a McLaren Mercedesszel, és villámgyors lesz.

Riválisaitól nem tart, legjobban azt szeretné, ha csapattársával, Hamiltonnal csatázhatna a vb-címért.

A FERNANDO ALONSÓVAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A NEMZETI SPORT SZOMBATON MEGJELENŐ SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.
Legfrissebb hírek

Ki kicsoda? Íme, a Formula–1-es csapatok kulcsfigurái

Képes Sport
12 órája

Az idősebbik Sainz is harcba szállhat az FIA elnöki posztjáért – sajtóhír

F1
15 órája

Cserél az Alpine: Colapinto veszi át Doohan helyét Imolától – hivatalos

F1
21 órája

F1: távozott az Alpine csapatfőnöke, ideiglenesen Briatore veszi át a helyét

F1
2025.05.06. 22:14

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
2025.05.05. 13:09

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
2025.05.05. 02:36

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
2025.05.04. 23:35

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
2025.05.04. 20:51
Ezek is érdekelhetik