Formula-1: 2008-tól esti futamot rendeznek a szingapúri utcákon

Vágólapra másolva!
2007.05.11. 15:05
Címkék
A jövő évtől Szingapúr lesz az egyik állomása a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki sorozatnak - jelentette be az ország gazdasági és kereskedelmi minisztere.
S. Iszvaran pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, öt évre, 2012-ig szóló megállapodást kötöttek Bernie Ecclestone-nal, a száguldó cirkusz első számú vezetőjével. A tervek szerint ráadásul ez lesz a vb történetének első lámpafény mellett zajló viadala.

"Reméljük, Szingapúr ad majd otthont az első esti Formula-1-es futamnak. Így igazán különleges, a többitől eltérő versenyt rendezhetnénk, amelyet ráadásul Európában és az Egyesült Államokban is kedvező időpontban közvetíthetne a televízió" - mondta a politikus.

Szingapúrban várhatóan 2008. szeptemberében vagy október elején versenyezhetnek majd utcai pályán először a Formula-1 pilótái.

Iszvaran mindehhez hozzátette, hogy a megállapodás szerint opciós joguk van a szerződés további öt évre szóló meghosszabbítására. (MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik