Kimi Räikkönen után most Felipe Massa villogott a Ferrarival

Vágólapra másolva!
2007.05.02. 19:26
Címkék
Hétfőn és kedden Kimi Räikkönen vezetette az első helyre a Ferrarit, míg szerdán csapattársa, Felipe Massa bizonyult a leggyorsabbnak a Formula-1-es csapatok barcelonai tesztelésén. A keddi esőnap után ezúttal is Mark Webber lett a második, míg a harmadik pozíciót Jarno Trulli szerezte meg. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az ötödik lett a módosított vezetőszárnyat próbálgató McLarennel.
A McLaren alaposan átalakította a vezetőszárnyát
Reuters
A McLaren alaposan átalakította a vezetőszárnyát
A McLaren alaposan átalakította a vezetőszárnyát
Reuters
A McLaren alaposan átalakította a vezetőszárnyát

A szerdai nap elején súlyos baleset borzolta a kedélyeket: Nico Rosberg nagy sebességgel vágódott a védőfalnak, szerencsére sértetlenül szállt ki a roncsból. A fiatal német pilótát természetesen kórházi kivizsgálásra szállították. A kocsi olyannyira megrongálódott, hogy a tesztpilóta, Nakadzsima Kazuki hétfői karambolját is figyelembe véve a csapat úgy döntött, már nem vesz részt a csütörtöki záró tesztelésen.

Szavazás

Ön szerint ki lesz a világbajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
A többi versenyző természetesen némi kényszerpihenő után folytatta a szerdai körözést, hiszen a keddi esőzés miatt értékes időt veszítettek. A rossz idő miatt döntöttek egyébként úgy a csapatok, hogy csütörtökön is használják a jövő heti Spanyol Nagydíjnak otthont adó aszfaltcsíkot.

Felipe Massa összesen 103 kört tett meg, de legjobb idejét (1:21,506 p) így sem tudták megközelíteni a vetélytársak. A brazilt egyedül Räikkönen hétfői eredménye „győzte le”, de valószínű, hogy a brazil klasszis nem esett emiatt kétségbe…(1:21,195 p).

A második és harmadik helyen két meglepetésember végzett, hiszen az elmúlt hetekben Mark Webber és Jarno Trulli sem villogott.

Fernando Alonso 73 kört tett meg, s ötödik helye ugyan csalódást jelenthet, de figyelembe kell venni, hogy a McLaren-Mercedes egy radikálisan módosított vezetőszárnyat próbálgat. Így a tapasztalatszerzés fontosabb, mint a jó teszteredmény.

FORMULA-1, A SPANYOL NAGYDÍJ ELŐTTI HIVATALOS TESZTHÉT (BARCELONA)

A 3. NAP EREDMÉNYEI:
1. F. Massa brazil Ferrari 1:21.506 perc 103 kör
2. M. Webber ausztrál Red Bull 1:21.804 95
3. J. Trulli olasz Toyota 1:22.309 107
4. H. Kovalainen finn Renault 1:22.378 121
5. F. Alonso spanyol McLaren 1:22.579 73
6. R. Kubica lengyel BMW 1:22.653 83
7. J. Button brit Honda 1:22.765 114
8. A. Davidson brit Super Aguri 1:23.027 112
9. S. Speed amerikai Scuderia Toro Rosso 1:23.713 96
10. C. Albers holland Spyker F1 1:24.870 63
11. N. Rosberg német Williams Idő nélkül 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik