A sportágtörténeti bravúrt végrehajtó, élete első három Formula-1-es versenyen egyaránt dobogós, Malajzia és Bahreinben is második helyezett Lewis Hamilton tökéletesen elégedett szahíri eredményével, nem is kért volna jobbat. A brit versenyző úgy véli, ezen a hétvégén a McLaren-Mercedes újabb lépést tett a Ferrari irányába, amelynek klasszisa, Kimi Räikkönen nehéz és szoros szezonra számít.

Reuters
Lewis Hamilton már közel jár az első futamgyőzelemhez

Reuters
Lewis Hamilton már közel jár az első futamgyőzelemhez
„Nagyon boldog vagyok. Nem is kérhetnék többet, hiszen harmadik versenyemen már másodszor lettem második – kezdte nyilatkozatát a wokingiak nagy reménysége, majd hozzátette: - Ezen a hétvégén ismét csökkentettük hátrányunkat a Ferrarival szemben. Nagyon büszke vagyok, keményen dolgoztunk, hogy elérjük a mostani szintre. Csapatommal együtt én és a családom is sokat dolgozott azért, hogy ilyen eredményt érhessünk el.
Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíj utolsó részében megközelítette az élről induló, s szinte végig biztosan vezető Felipe Massát, de az előzésre nem volt esélye. A fiatal klasszis reméli, a barcelonai Spanyol Nagydíjon már összejöhet a várva várt diadal.
„Egy lpésre vagyok ettől. Barcelonában mindent megteszek azért, hogy sikeres legyek, keményen nyomom majd a gázt” – jelentette ki a McLaren új reménysége.
A spanyolországi futam előtt hosszabb szünet vár a mezőnyre, s Hamilton is örül annak, hogy végre hazatérhet.
„Nagyon várom vár, hogy otthon legyek, hiszen kilenc hetet töltöttem távol” – jegyezte meg a bahreini futam második helyezettje.
Lewis Hamilton Sepangban és Szahírban is maga mögött tartotta mclarenes „elődjét”, Kimi Räikkönent, aki nem titkolta, többre számított a világbajnokság harmadik futamán.

Reuters
Kimi Räikkönen többre számított Szahírban
„Nagyon nehéz hétvégén vagyok túl. Remélem, hogy a következő teszten előrelépünk, hogy javítsunk a mostani helyzeten, hogy ismét biztosan az élen legyünk. Optimista vagyok, biztos, hogy találunk olyan területet, amely révén javulhatunk. Egyelőre a McLaren előtt vagyunk, de nem annyival, mint Ausztráliában, igaz, az különleges helyzet volt. Az már most biztosnak tűnik, hogy nehéz és szoros szezon vár ránk” – jelentette ki a Ferrari finn versenyzője.
EMLÉKEZTETŐ
58. FORMULA-1-ES VILÁGBAJNOKSÁG, 3. FUTAM, 4. BAHREINI NAGYDÍJ (57 KÖR, 306,238 KM)
| 1. | F. Massa | brazil | Ferrari | 1:32:27.515 ó |
| 2. | L. Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | + 2.359 |
| 3. | K. Räikkönen | finn | Ferrari | + 10.839 |
| 4. | N. Heidfeld | német | BMW-Sauber | + 13.831 |
| 5. | F. Alonso | spanyol | McLaren-Mercedes | + 14.426 |
| 6. | R. Kubica | lengyel | BMW-Sauber | + 45.529 |
| 7. | J. Trulli | olasz | Toyota | + 1:21.371 |
| 8. | G. Fisichella | olasz | Renault | + 1:21.701 |
| 9. | H. Kovalainen | finn | Renault | + 1:29.411 |
| 10. | N. Rosberg | német | Williams-Toyota | + 1:29.916 |
| 11. | A. Wurz | osztrák | Williams-Toyota | + 1 kör |
| 12. | R. Schumacher | német | Toyota | + 1 kör |
| 13. | R. Barrichello | brazil | Honda | + 1 kör |
| 14. | C. Albers | holland | Spyker F1-Ferrari | + 2 kör |
| 15. | A. Sutil | német | Spyker F1-Ferrari | + 4 kör |
| NEM ÉRT CÉLBA: | ||||
| A. Davidson | brit | Super Aguri-Honda | + 6 kör | |
| M. Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | + 16 kör | |
| D. Coulthard | brit | Red Bull-Renault | + 21 kör | |
| T. Szato | japán | Super Aguri-Honda | + 23 kör | |
| V. Liuzzi | olasz | Scuderia Toro Rosso-Ferrari | + 31 kör | |
| J. Button | brit | Honda | + 57 kör | |
| S. Speed | amerikai | Scuderia Toro Rosso-Ferrari | + 57 kör |
Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?
F1
2025.10.02. 15:50
Ezek is érdekelhetik






