F-1, Brazil Nagydíj: boldog dobogósok, Schumit is méltatták

Vágólapra másolva!
2006.10.22. 21:24
Címkék
Az 57. Formula-1-es világbajnokság évzáró, Brazil Nagydíja után mindhárom dobogós versenyző boldogan nyilatkozott, s a győztes Felipe Massa és az ismét vb-1. Fernando Alonso is elismerően szólt az összetettben hétszer nyerő, visszavonuló Michael Schumacherről.Felipe Massa (Ferrari,1. hely):
„Fantasztikus érzés, hogy tizenhárom év után ismét hazai pilóta nyerte a Brazil Nagydíjat. Rendkívül boldog vagyok, hiszen ez volt az egyik legkönnyebb futamom, mert remek volt az autóm. Különleges pillanat ez számomra, ugyanis megvalósult az álmom. Ez életem legszebb napja: mindenki zászlót lobogtatott, a nevemet kiabálta. Az ünneplés csak nekem szólt! Sajnálom, hogy Michael visszavonul, biztosan hiányozni fog, bármilyen formában is marad a csapat közelében. Különleges barát számomra!

Fernando Alonso (Renault, 2. hely):
„Fantasztikus hétvégénk volt, minden jól alakult számunkra. A végén ugyan nagy nyomás nehezedett rám Jenson irányából, de megőriztem a pozíciómat. A futam elején Michael a közelemben volt, de amikor defektet kapott, akkor picit visszavettünk a tempóból. Ismét enyém a világbajnoki cím, s annak is örülök, hogy a csapat szintén megőrizte elsőségét. A győzelmemet egyébként értékesebbé teszi, hogy akkor szereztem, amikor még Michael is a pályán volt. Különleges élményt jelentett, hogy versenyezhettem ellene. Sok sikert és boldogságot kívánok az új életéhez!”

Jenson Button (Honda, 3. hely):
„Különleges nap ez Felipének, hiszen hazai pályán nyert, s Fernandónak is, hiszen ismét világbajnok lett. Számomra is az, mert a tizennegyedik helyről rajtolva lettem harmadik. Talán még előrébb is végezhettem volna, de így is boldog vagyok. Nagy köszönettel tartozom a csapat tagjainak.”
Legfrissebb hírek

1987 után szerzett újra vb-érmet a férfi tőrcsapat!

Egyéb egyéni
1 perce

Óriási fölénnyel nyerték a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 perce

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
16 perce

Tour: elit társaság tagja lett a szólóban győző Kaden Groves

Kerékpár
18 perce

Tusványos 2025: „Örülnék, ha kiderülne, a 0–6 nem rajtunk múlott” – Détári Lajos

Magyar válogatott
22 perce

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
51 perce

Két SUPport SC-aranyérem hosszútávon a SUP ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda-ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik