F1, Japán Nagydíj: Alonso és Fisichella szerint nincs, nem is volt semmi probléma

Vágólapra másolva!
2006.10.06. 12:33
Címkék
Giancarlo Fisichella a Renault-nál tegnap este lefolytatott tisztázó megbeszélések után kijelentette: semmi probléma nincs közte és Fernando Alonso között, még akkor sem, ha a spanyol világbajnok a héten több nyilatkozatában bírálta őt.
Fernando Alonso megnyugodott, és azt mondta, a probléma nem is probléma
Reuters
Fernando Alonso megnyugodott, és azt mondta, a probléma nem is probléma
Fernando Alonso megnyugodott, és azt mondta, a probléma nem is probléma
Reuters
Fernando Alonso megnyugodott, és azt mondta, a probléma nem is probléma

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
"Beszéltem Fernandóval, és azt mondta nekem: 'Mondtam valamit, de az nem ellened szólt. Fantasztikus munkát végeztél. Ha gondom van veled, akkor neked mondom el, nem a sajtónak'" – nyilatkozta újságíróknak Fisichella.

"Egyáltalán semmi probléma nincsen közöttünk, és kizárólag a hétvégére összpontosítunk, hiszen az a legfontosabb, hogy több pontot szerezzünk a Ferrarinál, és megytegyük, ami tűlünk telik."

"Ezt a témát már lezártuk, igaz, nálam nem is került napirendre" – tette hozzá az olasz pilóta.

Alonso még csütörtökön is felhördülést keltett, amikor a hivatalos sajtótájékoztatón arra panaszkodott, hogy a Kínai Nagydíjon egyedül érezte magát, amikor Fisichella megelőzte őt, miközben gumiproblémákkal küszködött.

Egy nappal később Alonso már így fogalmazott:

"Fantasztikus a hangulat a csapatban, jobb, mint bármikor korábban. Minden egyes csapattag arra koncentrál, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Ez fantasztikus."

"Fisichellával soha nem volt semmilyen problémánk egymással, mert a Kínai Nagydíj utáni véleményem és az érzéseim valószínűleg a csapat ellen szóltak, de nem Fisichella ellen" – tette hozzá.

A Formula–1-es világbajnoki pontversenyben a Kínai Nagydíj után Michael Schumacher áll az élen 116 ponttal, megelőzve a szintén 116 pontos Fernando Alonsót (Schumachernek hét, míg Alonsónak hat futamgyőzelme van).

Amennyiben a Ferrari hétszeres világbajnoka megnyeri a szuzukai versenyt, ugyanakkor Alonso nem szerez pontot, akkor a 37 éves német klasszis már vasárnap világbajnok lehet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik